Nyitókép: Libri

Lehullt a lepel a Libri irodalmi díjának várományosairól

InfoRádió
2021. március 26. 11:10
A Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyvei érdemlik ki.

A 2020-ban megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 155 műből idén 212 közéleti személyiség szavazatai alapján alakult ki a tíz döntős könyv listája.

A válogatásban szerepel Bereményi Géza önéletrajzi regénye, a Magyar Copperfield, Grecsó Krisztián is ismét a listán van – ezúttal a Magamról többet című verseskötetével, Halász Rita Mély levegő című regénye egy 30-as nő házassági válságának története, Háy János a rendszerváltás idején játszódó, A cégvezető című regénye, pedig egy férfi életközepi válságáról és egy társadalom kisiklásáról is mesél. Jászberényi Sándor ismét jelölt a díjra, amit A lélek legszebb éjszakája című könyvével korábban már elnyert, ezúttal A varjúkirály · Nyugati történetek című novelláskötete versenyez, amelyet magyar neonáci csoportok ihlettek. Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című regénye egy autóbaleset köré épül, egy apa–lánya és két testvér kapcsolatát térképezi fel. Több novelláskötet is szerepel a listán: Nádasdy Ádám a férfi szerelmet megéneklő könyve, A szakállas Neptun, Selyem Zsuzsa Az első világvége, amit együtt töltöttünk és Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című novelláskötete. Tompa Andreának, aki az Omertával szintén Libri-díjas, ezúttal Haza című regénye került a listára.

Több személyes hangvételű írás is helyet kapott a válogatásban és sok a visszatérő szerző – hívta fel a figyelmet Beck Zoltán zsűritag, irodalmár. A 30Y frontembere, mint fogalmazott, az olvasó, vagy befogadó a saját olvasmányhagyományától sem tudja eltávolítani a szóban forgó szövegeket. Tehát mondjuk Bereményi Géza Magyar Copperfieldjét kézbe véve, „nem tudjuk lehántani azt a kontextust, ami a kora 70-es évektől a hétköznapjainkba ivódott személyes elbeszéléseket jelenti” – fogalmazott.

Beck Zoltán azt is elárulta az InfoRádiónak, hogy a zsűritagok, már a 10-es lista előtt is megosztották egymással várakozásaikat arról, hogy kik kerülnek majd a short-listre. „Elképesztően nagy élmény, hogy azokat a könyveket, amiket én magam is ebbe a tízesbe szavaztam volna, és

nagyon fontos olvasásélményeim voltak a tavalyi évben, azok közül jó néhány kötet belekerült.”

A zsűrizés idén is várhatóan online zajlik majd, mondta Beck Zoltán, aki mellett hagyományosan Bálint András és Fullajtár Andrea színművészek, Károlyi Csaba irodalomkritikus és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész választják ki májusra a Libri irodalmi-díjas kötetet. A közönségszavazatokat pedig május 2-áig várják a Libri weboldalán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lehullt a lepel a Libri irodalmi díjának várományosairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást