Nyitókép: Forrás: Fővárosi Nagycirkusz

Olyat mutat a Fővárosi Nagycirkusz, amit még nem látott a világ

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. március 12. 13:10
A Fővárosi Nagycirkusz Dinasztiák című négysikerű műsora egy újabb fejezetéhez érkezett. A szombat este 6 órakor online kezdődő B programban eddig külföldi cirkuszokban fellépő magyar artistákat láthat az érdeklődő – mondta el az InfoRádiónak a cirkusz artista-rendezője.

A február elején indult és várhatóan április közepéig tartó Dinasztiák című sorozatban háromhetente különböző fellépőket és számokat láthat a közönség. Bár az egyes programok között vannak állandó artista számok, folyamatosan cserélődők is, vagyis a műsor alkalomról alkalomra frissül.

Így például a március 12-én, este 6 órakor az online térben látható műsor olyan artistákkal lesz színezve, akik eddig külföldön dolgoztak, így ritkán, akár egyáltalán nem mutathatták be eddig a tehetségüket Magyarországon, fogalmazott Füzy Anita az InfoRádiónak. Látható lesz többek között a Váradi család előadásában egy lábzsonglőr produkció, egy különleges légtornász szám Bogdán Bettina és Vellai Krisztina (body trapeze) kínálatában, de például Tóth Gabriella kötélszáma is megcsodálható lesz.

A Fővárosi Nagycirkusz artista-rendezője külön kiemelte továbbá a B programból Dittmar Laidót (a képen), aki a világ öt legjobb zsonglőre között van számontartva. Ő egy eddig még sohasem látott produkcióra készül, amelyből még Füzy Anitáék is csak ízelítőt kaptak, abból pedig nem túlzás azt állítani, egyedülálló lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olyat mutat a Fővárosi Nagycirkusz, amit még nem látott a világ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást