Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia 18 tagozati díját

InfoRádió
2020. augusztus 31. 16:01
Kitüntették például Egri Márta színművészt és Wagner Péter építészt is. Ezen a napon zárul az akadémia pályázata, ahol 850 millió forintot osztanak ki a korona vírus miatt nehéz helyzetbe került művészek, vagy művészeti intézmények számára.

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjait hétfőn a köztestület fővárosi irodaházában. Az elismerést kilenc kategóriában tizennyolc alkotónak ítélték oda.

Az MMA 2011 óta, amióta alkotmányos köztestületté vált, feladatának tekinti, hogy támogassa a kiemelkedő eredményeket felmutató művészek, művészetszervezők, művészetelméleti szakemberek munkáját. Kétfajta díjakat osztanak, köztestületi és tagozati díjakat, most a 9 tagozat választott 2-2 díjazottat a saját területén. Ezen alkotók nem az MMA tagjai, hanem külső művészek - mondta el az InfoRádióban Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

Hozzátette: a kettőből legalább az egyik mindig határon túli vagy diaszpórában élő magyar művész vagy művészetelméleti szakember. Idén kolozsvári, marosvásárhelyi, felvidéki és délvidéki alkotó, kutató és előadóművész is van közöttük - ezt köszöntőjében is kiemelte az MMA elnöke.

A járványhelyzetre tekintettel az Akadémia díjátadója rendhagyó módon zajlott le, a határátlépés szigorítása miatt nem minden határon túli díjazottnak nyílt lehetősége részt venni az ünnepségen, az ő elismerésüket családtagjaik vették át, illetve egy díjazott egy későbbi időpontban kapja meg. Elmaradtak a kézfogások is; a díjakat az MMA tagozati vezetői adták át.

Az építőművészet terén Köllő Miklós építészt a székelyföldi településszerkezetek morfológiájának kutatása mellett a faépítészeti értékek védelmét az ökológiai szempontokkal összekötő munkássága elismeréseként díjazták, Wagner Péter építészt pedig műemlékvédelmi és rekonstrukciós munkái mellett értékmentő és rendszerező tevékenységéért is.

A film- és fotóművészet Szőts István-díját Bálint Zsigmond erdélyi fotóművész több évtizedes alkotómunkássága elismeréséért, Tóth Péter Pál rendező, operatőr, filmkritikus pedig dokumentumfilmjeiért és filmszociográfiáiért kapta meg. Az iparművészeti és tervezőművészeti tagozat egyik díját László Ottó, a felvidéki Gömör tájegység kézműves iparának autentikus őrzőjeként, művészi igényű ötvösművészeti alkotásaiért vette át, a tagozat másik díját pedig Lelkes László építészeti fotóiért, alkalmazotti grafikáiért, művészkönyveiért.

Az MMA irodalmi elismerését, az Illyés Gyula-díjat Szávai Géza író, műfordító kapta, a méltatásban kiemelték a rendszerváltás utáni Magyarország válsághelyzeteinek elemzőjeként, a világregény műfaji kísérlet megteremtőjeként. Szintén ebben az elismerésben részesült Tari István költő, prózaíró, fotó- és filmművész a délvidéki magyarság megmaradása érdekében tett tevékenységéért. A képzőművészeti tagozat elismerését Kolozsi Tibor Kolozsváron élő Munkácsy-díjas szobrász kapta, akit restaurátori és művészpedagógusi tevékenységéért is jutalmaztak. E tagozat másik díját Muzsnay Ákos vette át, akinek méltatásában nyomatait, nagyméretű egyedi rajzait, kisplasztikáit, illetve az éremművészet területén létrehozott alkotásait emelték ki.

A művészetelmélet Cs. Szabó László-díját Máté Zsuzsanna esztéta, művészettörténész, irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Művészeti Intézetének habilált tanára, a filozófiatudományok kandidátusa, valamint Koncsol László József Attila-díjas felvidéki költő, író, irodalomtörténész, műfordító szerkesztő kapta, többek között a reformkor magyar irodalmának rendkívül igényes feltárásáért. Az MMA népművészeti elismerését, az Erdélyi Zsuzsanna-díjat Nagy György faműves népművész, a Felvidéki Magyar Kézműves Szövetség alapító tagja, illetve Zentai Tünde néprajzkutató, tanár, a magyar szakrális néphagyomány kutatója vette át.

A színházművészeti díj egyikét Csiky Andrásnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott művészének és Egri Mártának, a tatabányai Jászai Mari színház tagjának ítélték oda, a zeneművészeti tagozat elismerését pedig Béres Melinda hegedűművész, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia előadótanára, régizenei művész és zenepedagógus mellett Józsa Mónika karnagy, egyetemi tanár, a Felvidék zenei életének vezető egyénisége kapta, utóbbi méltatásában a Zobor-vidéki népzene hagyományainak őrzését is kiemelték.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MMA tagozati díjak és korona-pályázatok - Vashegyi György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást