Nyitókép: LIGHTFILM_STUDIO

A vitáknak is helyet adna a 20. POSZT, de nem végzetes vendetták formájában

InfoRádió
2020. július 25. 19:46
Ha lehet fesztiválokat tartani ősszel, akkor megrendezik a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót szeptember elsejétől. Márta István, a fesztivál újonnan kinevezett ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta, törekvésük, hogy a kiélezett színházszakmai megosztottságban a POSZT egy semleges terület, a szakmai párbeszéd helyszíne legen.

A 20. Pécsi Országos Színházi Találkozóra előreláthatóan, amennyiben a pandémia és a hozzá kapcsolódó megszorítások nem szólnak közbe,

szeptember 1. és 10. között kerül sor, a helyzetre tekintettel csökkentett programmennyiséggel

– ismertette az InfoRádiónak Márta István, megjegyezve: komoly logisztikai kihívásnak ígérkezik, hogy a 14 versenydarab – 13 színház előadásában – meg tudjon valósulni.

A POSZT újonnan kinevezett ügyvezetője közölte, mind a vidéki, mind pedig a budapesti, továbbá a két határon túli, így a marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi színházak teljes műsora, napra lebontva összeállt. Hozzátette, amint finomhangolták az idei POSZT-ot, abban a pillanatban megkezdődik nagy valószínűséggel a jegyárusítás is, amiről a találkozó internetes oldalán, illetve a közösségi médiában értesülhet majd a közönség.

Márta István megjegyezte, a Magyar Teátrumi Társaság, illetve Pécs városa, mint tulajdonosok kifejezték abbéli nézetüket, hogy amennyiben meg tud valósulni a találkozó, akkor legyen 20. POSZT. A szakember hozzátette, rendhagyó eseményekkel is készülnek, amelyek méltóak lesznek ahhoz, hogy az említett kerek születésnapról megemlékezzenek.

Az ügyvezető úgy véli, a POSZT-nak az egyik feladata, küldetése azt, hogy semleges terület legyen, és bár nyilvánvalóan helyet kaphatnak a színházi szakmában mostanság tapasztalt megosztottság miatti viták és feszültségek, illetve ellentmondások,

de nem „végzetes vendetták” és gyűlölködések formájában.

Nagyon erős az elhatározás Moravetz Levente ügyvezető társával, valamint Szűcs Gábor programigazgatójával egyetemben, hogy próbáljanak egy semleges területet teremteni – fogalmazott.

Ennek értelmében a versenyprogramban szereplő színházak képviselőink kívül várják a szakma további szereplőt is a különféle nyitott és egyéb műhelyekbe. Márta István hozzátette, a kialakult helyzetben fontolóra vették, hogy akár a Köszönjük, Magyarország, tehát a minisztérium projektjével összefüggésben is hívjanak meg olyan előadókat – színészeket, zenészeket –, akik talán nehezebb helyzetbe kerültek.

Mint ismert, a mai napig lebegtetve van, hogy augusztus 15-e után lehet-e rendezni fesztiválokat az országban. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, az előírások mindenkire vonatkoznak, nincs kivétel, ugyanakkor a helyszínt biztosító Pécsi Nemzeti Színház nézőtere 500 fő alá esik, így a POSZT nem minősül nagy rendezvénynek. De az is lehet, hogy újabb szigorítás lesz a zárt teres, ültetett előadásokkal kapcsolatban, és akkor ennek alá kell, hogy vessék magukat, hiszen a legfontosabb az egészség – fogalmazott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Esélyes a 20. POSZT – Márta István ügyvezető
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást