Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Ismét nyitva a hazai mozik, korlátlan filmélményt ígérnek

Infostart / InfoRádió
2020. június 25. 20:27
Megnyitottak csütörtökön a budapesti artmozik, a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino, a Tabán, a Corvin és a Cirkogejzír is. A Cinema City mozihálózat egy hét múlva, július 2-án nyit majd. Mindenhol nagy tisztaságot ígérnek, és a nézők együttműködését kérik.

Nincs extra korlátozás, úgy tudjuk folytatni, ahogy március 11-én abbahagytuk – mondta az InfoRádióban Liszka Tamás, a Budapest Film igazgatója, de hozzátette, a nézőkkel együttműködve alkalmaznak több önkorlátozást: a nézők szabadon helyezkedhetnek el a termekben, így tartani tudják a biztonságos távolságot, és szorgalmazzák, hogy lehetőség szerint a nézők viseljenek maszkot, de nem kötelező. Emellett kézfertőtlenítő áll rendelkezésre minden moziban, és fokozottan takarítják mindegyik mozitermet.

A premierek csak július 2-án érkeznek, de addig is premier előtti vetítésekkel készülnek a budapesti artmozik.

Sőt tartanak már bemutatót is, csütörtöktől fut az Emma című film, amit Autumn de Wilde rendezett, a forgatókönyvet Jane Austen azonos című regényéből Eleanor Catton írta. A főszereplő Anya Taylor-Joy. Ezenkívül műsoron tartják azokat a filmeket is, amelyeket márciusban kezdtek vetíteni, de a bezárások miatt nem tudták kifutni magukat.

"Júliusban a magyar filmekre különös hangsúlyt fektetünk, minden mozinkban több régebbi és újabb hazai alkotás fut majd" – mondta Liszka Tamás, és jelezte, közben kertmozihálózatot építenek. Vannak helyszínek, amelyek már készen állnak, így a jövő héten már lesz vetítés a Hunyadi és a Teleki téren, hamarosan megjelenik a műsorfüzet és a plakát is városszerte.

"Fokozatosan bővül a hálózat, a harmadik helyszín az I. kerületben lesz a Virág Benedek Házban, és ahogy kibontakozik a nyár, szeretnénk a város minél több pontján ilyen lehetőséget biztosítani. Rákospalotától a XII. kerületig sok helyszínben gondolkodunk, hétről hétre bővülni fog a Budapest Kertmozi-projekt" – jelentette ki a Budapest Film igazgatója.

Cinema City: automatikus üres székek

Jelentős magyar filmkínálattal és egyes mozikban rövidebb nyitvatartással indítja újra a mozizást a Cinema City fővárosi és vidéki filmszínházaiban július 2-tól. A mozihálózat júliusi programjában kiemelt szerepet kapnak majd a magyar filmek, így műsorra tűzi többek között Szabó István Zárójelentés című filmjét, Básti Juli, Tenki Réka és Mészáros Béla főszereplésével a Seveled című alkotást, illetve a Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában című természetfilmet is.

A magyar és európai filmek mellett a márciusi filmkínálat is visszakerül a műsorra, és tervezik tematikus Star Wars mozimaraton szervezését is.

A járványhelyzet enyhülése mellett a mozihálózat továbbra is kiemelten kezeli a munkatársai és a nézők biztonságát és egészségét, ezért:

  • a jegyrendszer az egyes tranzakciók között automatikusan kihagy majd egy helyet,
  • minden munkatárs maszkban dolgozik majd,
  • folytatja a közösségi terek, így a mosdók, termek rendszeres takarítását, fertőtlenítését, és a mozik területére kézfertőtlenítőt helyez ki,
  • a Cinema City Aréna VIP-ban az önkiszolgálás helyett munkatársak szednek a vendégeknek a felszolgált ételekből.

A Cinema City emellett kéri, hogy aki bármilyen betegség tüneteit észleli magán ne menjen közösségbe.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megnyitottak ma a mozik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást