Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Így osztják szét heteken belül a kultúra válságmilliárdjait

InfoRádió
2020. június 9. 21:20
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott egymilliárd forint keretösszegű gyorssegély mellett a kormány további 5 milliárd forintot fordít kultúratámogatásra - mondta az InfoRádiónak Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke.

Orbán Viktor miniszerelnök arra kérte fel a Nemzeti Kulturális Tanácsot, hogy dolgozzon ki egy nagy léptékű kulturális mentőcsomagot, így az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott egymilliárd forint keretösszegű gyorssegély mellett a kormány további 5,1 milliárd forintot fordít kultúratámogatásra. – mondta az InfoRádiónak Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke.

Vashegyi György bemutatta, hogy két részre oszlik a segélycsomag, 1,4 milliárdból öt nagy művészeti intézményt támogat a kormány.

"Ha a forrásigénnyel jelentkező intézményeket nézzük, akkor 18 milliárd forint körüli összegről beszélhetünk. Erre nyilvánvalóan most nem volt lehetőség, de ez a több mint 5 milliárd forintos összeg nagyon jelentős" - mondta.

Húsz intézmény kért egyébként támogatást, ebből kapott öt összesen:

  • az Operaház
  • a Nemzeti Múzeum
  • a Szépművészeti Múzeum
  • Hagyományok Háza
  • Zeneakadémia.

A másik támogatási kör - a miniszterelnök kérésének megfelelően - 3,7 milliárd forinton osztozik. Ebből az összegből nem konkrét intézményeket, hanem az intézmények által képviselt területeket támogatják. Itt kapott a Magyar Művészeti Akadémia működési költségre 200 millió forintot.

Vashegyi György felhívta a figyelmet, hogy félreérthető a megnevezés, a pénz nem az akadémiát illeti.

"Az MMA-nak egy nagyon fontos vonása, hogy

a pályázati rendszerén keresztül működési költségre is tud támogatást nyújtani

más művészeti szervezeteknek. Minden évben 100 milliós keretet osztunk szét, most, a válság tetőfokán működési költségekre kaptunk még további 200 millió forintot, amit az utolsó forintig ki fogunk természetesen osztani" - rögzítette.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint 17 terület kap a második körből támogatást. A kortárs művészeti alkotások megvásárlását, hangszervásárlást és -javítást, zeneműkiadókat és kottakiadókat, szabadúszó művészeket és kulturális mikrovállalkozásokat, kulturális műhelyeket és utazócirkuszokat, könnyűzenészeket és könnyűzenei klubokat, a közművelődésben dolgozó műszaki szakembereket és Kassai Lovasíjász Iskolát, valamint az Öröm a zene tehetségkutató rendszert támogatják.

A könyvszakmát úgy segítik, hogy

könyveket vásárolnának nagycsaládosok, egyedül álló szülők és idősek számára.

Az Opera Mentőöv Programnak pedig több mint 500 millió forintot ítéltek meg. A legnagyobb összegek elosztásáról az MMA, a Magyar Állami Operaház, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Nemzeti Filmintézet gondoskodik, de számos más szervezet is részt vesz elosztóként a programban. A Nemzeti Filmintézet egy milliárd forintot fordít a színházak és színészek támogatására.

Vashegyi György arról is beszélt, hogy a Nemzeti Filmintézet színházi produkciók filmes megörökítésére készül, ezzel is segítve.

A legnagyobb összegek elosztásáról tehát a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Állami Operaház, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Nemzeti Filmintézet gondoskodik, de számos más intézet is részt vesz a pénzek kiosztásában. A pályáztatás feltételeit, a támogatási összegek kiosztásának részleteit most dolgozzák ki és remélik, hogy még a nyáron mindenki megfogja kapni a támogatásokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MMA és a kultúramentő csomag - Vashegyi György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást