Nyitókép: Balogh Zoltán

Színpadi mű készül a Hobóról írt jelentésekből

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. február 6. 20:12
Programsorozatot szerveznek idén Földes László Hobo Kossuth-díjas művész 75. születésnapja alkalmából. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az InfoRádióban elmondta: egyebek mellett születésnapi koncert és színházi előadás is lesz.

A napokban tölti be 75. életévét Földes László Hobo. Az ő személyiségének varázsa az első számú dolog, ami hat az emberekre; van egy igazsága a színpadi jelenlétének - vélekedett az ünnepelttel kapcsolatban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az InfoRádióban.

"Kicsiszolódott figura a Hobo, mindig komoly témákat feszeget, mindig rettenetesen őszinte, látszik, hogy nem egy játszott szerep az övé, hanem egy valós, zsigerből jövő beleállás azokba a témákba, amelyekben ő hisz. Ez el tudja varázsolni a közönséget. Az elmúlt húsz évben pedig egészen kiváló énekes is lett" - méltatta a színigazgató a zenészt.

Vidnyánszky Attila maga is ihletet kap Hobótól, a dalaiból történeteket is vitt már színre.

"Általában úgy működik Hobo, mint én.

Évekig mereng, ott van benne a produkció, aztán hogy ezek versek lesznek-e vagy próza, nem lehet előre tudni.

De ezen témák kapcsán a gondolatait mindig megosztja velem. Ő szövegeket hoz rendszerváltozásról, személyes történeteiről a zeneiparban, gulágról, Ady Endréről, Faludy Györgyről, és végigbeszéljük. Nagyon hálás vagyok neki ezért, kreatív együttlétek a mieink."

Hobótól kapnak kap is ajándékot a Nemzeti Színház, jövő hét szombaton itt lesz ugyanis születésnapi koncertje. De itt még nincs vége.

"Évek óta forrong benne egy téma a rendszerváltozásról és az ő személyes sorsáról a róla írt jelentések tükrében.

Harmincegynéhány dosszié készült róla, ezeket dolgozzuk fel közösen, és csinálunk őszre egy nagyon izgalmas előadást"

- árulta el a folytatásról a színházigazgató.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hobo75 - Vidnyánszky Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást