Nyitókép: Kitchn

Színes programokkal várják a karácsonyt a Skanzenben

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2019. december 6. 08:20
Advent második és harmadik hétvégéjén a népszokások felelevenítésével és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat a Szentendrei Skanzenben.

Vass Erika, néprajkutató, a Szentendrei Skanzen munkatársa elmondta: igyekeznek az Advent meghittségéhez, nyugalmához kötődő népszokásokat megeleveníteni a hétvégék alatt.

Lesz betlehemezés a Lajta néptáncegyüttes előadásában, de

kevésbé ismert szokásokat is megismerhetnek a látogatók: egyik ilyen a bölcsőcskézés szokása,

amely során lányok és fiúk jártak házról házra, emléket állítva annak, hogy Mária és József hogyan kerestek szállást Betlehemben.

A december 13-ra eső Luca napja sem maradhat ki a programok közül.

1582-ig a korábbi időszámítás volt érvényben és az alapján erre a dátumra esett az év legsötétebb napja. Ilyenkor az emberek nagyon féltek az ártó szellemektől, és igyekeztek a következő évi terményt befolyásolni: ennek érdekében a kisgyerekek házról házra jártak és mondókákat mondtak, főleg a bőséges termésről és sok tojást tojó tyúkokról.

A népszokások mellett gasztronómiai élmények és kézműves műhelyek is várják a látogatókat: a skanzeni vígadóban különféle finomságok lesznek, az érdeklődők pedig gyertyamártáson, karácsonyfadísz-készítésen és mézeskalácssütésen vehetnek részt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Advent a Skanzenben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást