Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Koncerttel emlékeznek Kocsis Zoltánra most is

Infostart
2019. október 18. 16:25
2016. november 6-án hunyt el Kocsis Zoltán. Halála évfordulóján az egykor általa vezetett együttese, idén is hangversennyel emlékeznek a nagy muzsikusra a Müpában.

Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója így emlékezik Kocsis Zoltánra: "Néhány évvel ezelőtt a biebrichi kastéy parkjában ültünk Zolival, a Rajna partján. Mozart Varázsfuvolája kapcsán beszélgettünk halhatatlanságról, illetve esendőségről. Én a Templomról, Tamino próbatételeinek jutalmáról elmélkedtem, mikor Zoli felkiáltott: – Érdekes, én ugyanezt tükrökkel azonosítom! Azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy vajon mi található a tükör túlsó oldalán.

Nem értettem a hasonlatot. Hiszen Zoli nemhogy mindennapos vendég volt Sarastro birodalmában, de azon kevesek, kiválasztottak egyike, ki egész életében otthonosan mozgott ott, ahová mi, egyszerű földi halandók csak reménykedünk belépni.

Mégis félt a haláltól! Készült rá, birkózott vele, és rettegett tőle. Mintha megérezte volna, hogy hamarosan örökre belép a halhatatlanság csarnokába, és nem tér vissza többé Papageno erdei ösvényeire.

Olyan űrt hagyva maga után, melyet rajta kívül más nem tud betölteni.

Mi pedig legfeljebb csak emlékezhetünk rá, feltéve magunknak a kérdést: vajon mi található a tükör túlsó oldalán?"

Ravel sorozata, a Couperin sírja azért ide illő mű, mert benne a zeneszerző halott barátaira emlékezett, másrészt a zongoramű zenekarra hangszerelt változata Kocsis Zoltán munkájaként elénk állítja a zeneszerző-karmestert, aki az általa szeretett nagy komponisták dalainak és zongoradarabjainak szenvedélyes hangszerelője volt.

Jelképesnek tekinthetjük, hogy ezt a művet az amerikai–magyar Thomas Kornél személyében a Kocsis nyomdokában járó új karmesternemzedék tehetséges képviselője vezényli.

Chopin e-moll zongoraversenyével a zongoraművész Kocsisra emlékezünk: a kompozíciót előadó Érdi Tamás csodálta Kocsis Zoltánt, és arra is lehetősége nyílott, hogy együttműködjék vele – mégpedig éppen Chopin-zongoraverseny előadójaként. „Mindig, amikor Chopint-t játszom, sokszor eszembe jut, vajon elégedett lenne velem? Nem tudom mind a mai napig feldolgozni, hogy nincs többé és nagyon hiányzik.” – mondja Érdi Tamás.

Az is szimbolikus jelentőségű, hogy befejezésül az együttes zeneigazgatója, Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén, négy kiváló énekes, Kolonits Klára, Bakos Kornélia, Horváth István és Kovács István szólójával kortárs magyar zeneszerző, Kovács Zoltán Missa Pannonica című oratorikus művének kibővített, 2019-es változatát vezényli. Kovács Zoltán a középgeneráció tagja, 1969-ben született, alkotói tevékenysége mellett az Operaház zenekarának fagottosa.