Nyitókép: Facebook, Színházak éjszakája

Egy napra a szokottnál is pezsgőbb és csillogóbb lesz Budapest színházi élete

InfoRádió
2019. szeptember 8. 09:44
Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és mintegy kétszáz egyéb programmal a Színházak éjszakáján, melyet idén a magyar dráma napján, szeptember 21-én rendeznek meg.

A Színházak éjszakáját nyolcadik éve hirdetik meg a főváros támogatásával; erre a napra Budapest színházi élete még a megszokottnál is pezsgőbb és csillogóbb – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. Mint hangsúlyozta, a Fővárosi Önkormányzat igyekszik jó gazdája lenni az általa fenntartott színházaknak.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra kiemelte az idén 70 éves Budapest Bábszínház programjait és a Jurányi Ház cirkuszi nyílt napját, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a József Attila Színház most bepillantást nyújt a készülő, Macskafogó című musicaljébe. A Katona József Színházban a 10 éve elhunyt Cseh Tamásra emlékeznek, a Kolibriben Bereményi Géza megzenésített verseit adják elő a társulat tagjai, a Nemzeti Színház hajókirándulást is szervez, a Nemzeti Táncszínház pedig kulisszajárást tart nemrég átadott épületében – sorolta a főpolgármester-helyettes, aki kiemelte a Trip Hajóra meghirdetett, hajnalig tartó Afterbulit is.

A BKK különjáratot indít a Színházak éjszakájára, a Mol Bubi pedig kedvezményes kerékpárbérlési lehetőséget biztosít a nézőknek.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a Nemzeti Színház programjai közül kiemelte a kulisszajárásokat és a gyermekprogramokat, valamint Eirik Stubo Médeia-rendezésének bemutatóját, de a Rocco és fivérei című produkció próbáiba is bepillanthatnak, majd ehhez kapcsolódóan bokszedzésen is részt vehetnek a látogatók.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója szerint a Színházak éjszakája azért ilyen sikeres rendezvény, mert

egyaránt szeretik a nézők és a színházban dolgozók is.

A Színházak éjszakáján két előbemutatót is tartanak Szemenyei János Bolyongók című, zenés gyerekdarabjából, és erre az alkalomra időzítik a Once/Egyszer. című musical bemutatóit is.

Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője hangsúlyozta, hogy Színházak éjszakáján állami, illetve fővárosi fenntartású, illetve független teátrumok egyaránt részt vesznek, de csatlakozott például a KÉK Kortárs Építészeti Központ is, amely városi sétát tart. A programhoz csatlakozott 34 teátrum között vannak újak is, visszatérők is.

A Színházak éjszakájának valamennyi programja egy karszalag megvásárlásával megtekinthető.

Azok, akik szeretnek előre tervezni,az úgynevezett helyfoglalási rendszer segítségével öt programra előre tudnak regisztrálni, bár ez alól vannak kivételek.

A szeptember 21-i rendezvénysorozaton teljes programja a www.szinhazakejszakaja.hu honlapon és külön programfüzetben is böngészhető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újak és visszatérők a Színházak éjszakáján
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Színes programok várják a közönséget
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást