Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ezt a magyar rendezőt választotta ki Tim Burton

InfoRádió
2019. június 13. 21:15
Különleges szereplőválogatást tartott egy magyar cirkuszi rendező Tim Burtonnek a Dumbo című film forgatása előtt. Kristóf Krisztián ezt követően további feladatokat kapott a filmben. A Repülőcirkusz című, jelenleg is futó, budapesti előadás rendezője a részleteket az InfoRádió Aréna című műsorában mondta el.

Előbb a cirkuszi szaktanácsokat, majd egy különleges casting levezénylését bízták egy magyar cirkuszrendezőre a Dumbo című Disney-filmben. Kristóf Krisztián az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a célja az volt, hogy autentikus legyen a film jelentős részét kitevő cirkuszi világ.

"Tim Burton, a film rendezője nagyon gyorsan gondolkodik, és nagyon gyorsan magába tudja szippantani azokat az elemeket, amikre szüksége van, viszont türelmetlen

abból a szempontból, hogy gyorsan mindent elrendez a fejében, és máris várja a következőket. Egy olyan metodikát kellett vele alkalmazni, amelyben sűrítve kapja meg az információt, és egy kísérleti castingelőadást tarthattam Londonban, ahol Tim Burton került a középpontba, és köré építettük a cirkuszt" - idézte fel Kristóf Krisztián.

A rendező körül gyors egymásutánban 3 perces előadásokat tartottak, neki csupán oldalra vagy hátra kellett fordulnia a következőhöz.

"Volt előtte egy porond, volt mellette egy színpad, volt a másik oldalán egy tornapadló, és különböző levegőeszközöket, kötéltáncos-apparátokat építettünk még fel. Igazság szerint egy 'best of'-ot kapott, filmesen és snittekben kapta meg a három perceket, ahol nemcsak a technikai tudást tudta felmérni, hanem a karaktereket is."

Ez a casting olyan jól sikerült, hogy a magyar cirkuszrendezőt felkérték, állítsa össze a film cirkuszi jeleneteit.

"Rendezzem össze azt a víziót, azt az álmot, amit a vászonra kíván Tim Burton" - mondta a feladatról Kristóf Krisztián.

Beszélt arról is, hogy nyolc éve cirkuszi rendezőként járt Londonban, ahol akkor több angol cirkuszi emberrel összeismerkedett. "Amikor a Disney cirkuszi szakembereket keresett, akkor rákerültem egy elég hosszú listára. Három Skype-interjút csináltam végig a producerekkel, aztán meghívtak Londonba."

Arról, hogy végül valóban ő dolgozhat a filmben, Tim Burton személyesen döntött.

Az élet persze nem áll meg, Kristóf Krisztián itthon, a Fővárosi Nagycirkuszban is rendez, ahol szeptember 8-ig látható az általa rendezett Repülőcirkusz előadás, klasszikus tartalommal.

"A humor nagyon nagy szerepet kap a Repülőcirkuszban, természetesen a bohóc az egyik legfontosabb eleme egy jó előadásnak. Az akrobatikát az artisták fizikai képességei teszik lehetővé, illetve fontos még az ember-állat kapcsolat harmóniája, ami ezúttal picit vissza lett szorítva, hiszen csak egy kutyaprodukciót láthatunk."

A "hogyan", vagyis az elemek összefésülése azonban eléggé modern - tette hozzá a rendező.

"Elhagytuk a konferálásokat, a megállást, a nagy harsonafelkonfokat, mert az valahogy a mai felgyorsult világban lelassít.

Igyekeztem egy olyan jellegű struktúrát alkalmazni, ahol az előadás gördülékenyen halad, pörög" - húzta alá Kristóf Krisztián.

Emellett kiemelte az előadás folyamatosan változó hangulatait: "A repülős szám egy nagyon jó példa, amint a szereplő kikíséri a repülőjét, már jön is a következő produkció, össze van kapcsolva a kettő."

A rendezőnek fontos, hogy a néző mit érez az előadás végén; a cél, hogy úgy teljen el a kétszer 50 perc, hogy a néző még többet kívánjon.

A teljes beszélgetést alább megtekintheti, meghallgathatja!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kristóf Krisztián cirkuszi rendező - Aréna, 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kristóf Krisztián cirkuszi rendező - Aréna, 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást