Nyitókép: Kőmíves András

A magyar múzeumok legjava - rendhagyó módon

Infostart
2019. május 12. 14:02
Már közel 5 ezer diák vett részt a Mozaik Múzeumtúrán. A kulturális intézményekben és iskolákban is zajló programokról Tibenszky Moni Lisát, a szervező Felelős Szülők Iskolájának alapító ügyvezetőjét kérdeztük.

A Mozaik Múzeumtúrát az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálja, és két részből áll: az egyik részét olyan nyílt napok jelentik, amelyeket a nagyközönség is meglátogathat. Ezeket megyeközpontokban, nagyvárosokban rendezik, több száz múzeum bevonásával. A másik rész az iskolai roadshow, amelynek a szervezője és koordinátora a Felelős Szülők Iskolája, és arról szól, hogy a múzeumok mennek az iskolásokhoz, hogy népszerűsítsék a múzeumokban elérhető információkat. Ám ezt rendhagyó módon, az élményalapú oktatás és a múzeumpedagógia modern technikáival, valamint a virtuliális valóság eszközeivel teszik - mondta el az InfoRádióban Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője.

"Egy-egy etapban - ez most a harmadik - nyolc iskolához tudunk eljutni, és eddig közel ötezer diákhoz ért el a Mozaik Múzeumtúra iskolai roadshow. Az a tapasztalatunk, hogy nagy örömmel vesznek részt a diákok az olyan programokban, mint a Természettudományi Múzeum mammutcsontjainak vizsgálata, a szolnoki RepTár VR-szemüvegeinek repülési élményein át megtapasztalható Puma-történelem" - sorolta a szakember.

A nyílt napokra családokat is várnak, az információk a programsorozat honlapján találhatók meg, ahol az iskolák is pályázhatnak a Mozaik Múzeumtúrán való részvételre. A szervezők célja, hogy ismét divatba hozzák a múzeumba járást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mozaik Múzeumtúra - Tibenszky Moni Lisa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást