Nyitókép: Pexels

Valóságos robbanás Budapest gasztrokultúrájában

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. december 15. 20:45
Megjelent a Magyar Konyha "Top 10" című budapesti gasztrokalauza - nem csak ínyenceknek. A szaklap decemberi számával együtt kipostázott könyvecske háromszáz fővárosi vendéglátóhely értékelését tartalmazza.

Ez a gasztrokalauz nem csak az ínyenceknek szól - mondta az InfoRádiónak Madary Orsolya, a Magyar Konyha "Top 10" című budapesti gasztrokalauzának felelős szerkesztője, a Magyar Konyha lapigazgatója. Arról is beszélt, hogy a kiadvánnyal mindenkinek meg akarják mutatni, hogy mely helyeket érdemes Budapesten meglátogatni.

"Érdekes, hogy a helyek kétharmada már ilyen - úgymond - alternatív, újhullámos hely: gasztrokocsmák, kocsmák, fagylaltozók - 31 kategória, nem csak ínyenceknek"

- mondta az InfoRádiónak.

Ebbe a kalauzba csak a minőségi alapanyagokkal dolgozó helyek kerültek be, ahol a kiszolgálással és a környezettel sincs probléma, és ezek közül is csak kategóriánként a top 10 - tette hozzá a felelős szerkesztő. Összesen "tavaly is 300 volt, ennyivel be tudjuk mutatni azt a kört, amely Budapesten igazán látogatható."

Madary Orsolya szerint a gasztrokalauz tíz szakértője minden helyet többször kipróbált, köztük olyanokat is, amelyek eddig jóformán rejtve működtek.

"Például én

20 ezer lépést tettem meg a VIII. kerületben, és véletlenül fedeztem fel egy perzsa lakáséttermet:

benéztem az ablakán, és láttam, hogy valami izgalmas van ott bent. Visszamentünk oda kétszer, és tapasztaltuk, hogy egy különleges budapesti helyszín." Madary Orsolya kiemelte: várják az olvasók visszajelzéseit is arról, ha esetleg valamelyik helyen csalódtak volna - akkor oda ismét ellátogatnak és ellenőrzik.

Az idei gasztrokalauz újdonsága, hogy idén kihagyták a halas helyeket, de az egyes helyek neve alatt ikonnal jelzik azokat, ahol jó halételt lehet kapni. A szív ikon pedig azt jelzi, hogy véleményük szerint jó ár-érték arányú egy hely - mondta a felelős szerkesztő.

Lehet, hogy valami hétköznapi értelemben drága, de ha valaki egyszer az életben ki akarja próbálni, mi az az igazi fine-dining étterem, akkor azt tudjuk ajánlani, ahol a mi szívecskénk szerepel."

Madary Orsolya szerint

Budapest gasztronómiája nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy évben.

Ennek köszönhetően az idei kiadványban már reggelizőhelyeket, levesezőket, újhullámos kávézókat, vegán konyhákat, delikátboltokat, sőt minőségi gyorsételeket kínáló helyeket is ajánlanak. Figyelnek ugyanakkor arra, hogy egy felkapott hely az előző kiadvány megjelenése után megőrizte-e a színvonalát, és ha nem, akkor nem teszik be az aktuális kalauzba. Idén is voltak olyan népszerű éttermek, amelyek kimaradtak, mert lejjebb adtak a nívóból - mondta az InfoRádióban Madary Orsolya, a gasztrokalauz felelős szerkesztője, a Magyar Konyha lapigazgatója.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megjelent a gasztrokalauz - Madary Orsolya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást