Nyitókép: Magyar Nemzeti Filmalap

Kenyeres Bálint új filmje bekúszik a bőr alá - moziajánló

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. szeptember 7. 16:02
Kenyeres Bálint Tegnap című nagyjátékfilmje mellett amerikai romantikus filmet és misztikus horrort, valamint egy holland kosztümös kalandfilmet is bemutatnak a mozik.

Augusztus elején a Locarnói Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be Kenyeres Bálint „Tegnap” című filmjét, amely most a magyar mozikba is megérkezik. A 2016-ban, Marokkóban forgatott napfényes film noir főhőse egy ötvenes éveiben járó, svájci üzletember, aki egy nap nyugtalanító híreket kap cégének észak-afrikai építkezéséről, így azonnal a helyszínre siet, hogy kezébe vegye az irányítást. Odaérve azonban szembesül régen eltemetett emlékeivel: egy 20 évvel ezelőtti szerelem történetével és megkezdődik a kétségbeesett nyomozás egy titokzatos lány után.

A Tegnap főhősét Nemes Jeles László Napszállta című filmjének kulcsszerepét is játszó román színész, Vlad Ivanov alakítja. A sivatagban kilátástalanabbul bolyongó férfi krimi története lassan egy pszichológiai drámába hajlik. Kenyeres Bálint erről a fordulatról az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, egyre kellemetlenebbé válik a film.

"Az egész film úgy működik, hogy valahogy bekúszik a bőr alá, mint a sivatagban a homok mindenhová a ruha alá, a cipőbe, kicsit úgy működik ez a történet"

- mondta a rendező.

Victor Levin a Mad Men – Reklámőrültek című sorozat rendezőjének anti-romantikus vígjátéka Keanu Reeves és Winona Ryder főszereplésével szintén a héten kerül a magyar mozikba.

A Végállomás: esküvő című film főhősei nem az ifjú pár, hanem az esküvőre érkező két legundokabb vendég, Frank és Lindsay. Ők már az esküvőre tartva megismerik, megutálják egymást, majd a mennyegző Isten háta mögötti helyszínén is csak folyton civódnak. A kritika szerint leginkább egy színpadi műhöz hasonlít a forgatókönyv rengeteg szó-szó-szó, folytonos beszélgetések, veszekedések viszik előre a történetet míg végül -­ nem meglepő módon - ­főhőseink egymásba szeretnek.

A film az IMDb-n 6.7 értékelést kapott.

Az év egyik legjobban várt horrorfilmje, az Apáca is a héten kerül a magyar mozikba.

Démonok között sorozat és az Annabelle-filmek alkotói most egy újabb figurát keltenek életre, ő Valak, az apáca képében megtestesülő démon, a sátán küldötte. Az ötvenes évek elején egy román klastromban játszódó történet egy a Vatikánból érkező szerzetes és az őt elkísérő novícius esete, akik egy apáca öngyilkosságának okait igyekeznek kinyomozni és így szembesülnek a gonosszal.

A misztikus thriller és véres horror elemeit ötvöző film 7-es értékelést kapott az IMDb-n.

Egy látványos hősi filmeposz is a mozikba kerül a héten, a 160 perces alkotás hossza is tekintélyt parancsoló, csak úgy mint főhőse, az egykor valóban élt Redbad.

Az utolsó pogány király című holland film a 7. században Európa északi részén játszódik. Redbad a szabad frízek utolsó királya, aki szembeszállt saját népe kegyetlen pogány rituáléival csakúgy, mint a délről érkező frankokkal, Európa új uraival. Ezt a kettős küzdelmet viszi vászonra az alkotás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Heti moziajánló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást