Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Nyáron is érdemes színházba menni - mutatjuk a legjobb szabadtéri helyszíneket

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. július 22. 11:07
Idén nyáron 80 éves fennállását ünnepli a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. A főváros egyik hagyományos nyári játszóhelye mellett számos szabadtéri színház működik, és míg korábban többnyire könnyed, zenés produkciókat kínáltak a közönségnek, ma már számos szakmai szempontból kiemelkedő bemutató esik a nyári hónapokra.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége kilenc tagot számlál, ám ennél jóval több nyári színházi játszóhely van az országban, és a kínálat – bár a kőszínházival nem vetekedhet – az alternatív mezsgyétől a többezres, látványos színpadi show-kig rendkívül széles.

Kőszegi várszínház

Hagyományos nyári játszóhelyek például a várszínházak, amilyen a több mint 35 éves múltra visszatekintő Kőszegi Várszínház.

Pócza Zoltán, a teátrum igazgatója – aki egyben a szövetség alapítója is – hangsúlyozta: bár történelmi játékokkal indult a nyári sorozatuk, mára egy saját bemutatókkal tarkított repertoárt tudnak felmutatni.

A teátrum igazgatója elmondta: nyári programsorozatuk a Jurisics Várban zajlik, amely egy zárt belső udvarral rendelkezik, így a város zaja nem hallatszódik be, és az udvar alakja miatt csodálatos az akusztika.

Esztergom és Kisvárda

Hasonló miliőben játszik az Esztergomi Várszínház és a Kisvárdai Várszínház is, amelyek ugyancsak törekszenek arra, hogy minden évben legyen saját bemutatójuk valamelyik kőszínházzal közösen – így a néhány nyári előadást követően a darab az évadban is repertoáron maradhat.

Kisvárda ráadásul évtizedek óta ad otthont a nyarat nyitó határon túli magyar színházi szemlének.

Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház szintén magyar történelmi darabok sorával indult, ma már széles repertoárral – több helyszínen - a felolvasó színházi produkcióktól kezdve a zenés előadásokon, saját bemutatókon át a koncertekig számos programot kínál. Szakmai szempontból kiemelkedő eseménysorozata az évad nyitányaként 14 éve szervezett Shakespeare Fesztivál, amely idén először egy Shakespeare-mű köré szerveződött.

"Azért is adtuk Hamlet és társai címet a 14. tematikus Shakespeare fesztiválnak, mert nemcsak az eredeti Hamlet mű áll középpontban, hanem a különböző átiratai, továbbgondolásai"

- mondta Elek Tibor, a Várszínház igazgatója.

Szentendre Nyári Teátrum

A Szentendrei Nyári Teátrum öt szabadtéri helyszínen 25 produkcióval várja a közönséget a július elejétől augusztus végéig tartó időszakban - köztük több saját bemutatóval – hangsúlyozta Vasvári Csaba. Az igazgató hozzátette:

igyekeznek minél nagyobb teret biztosítani a művészeti képzésben tanuló egyetemisták, főiskolások számára is.

"Szentendre színházi csemegéket kínál elég régóta, ez lesz az 50. évadunk, amiben az a különlegesség, hogy mi megengedhetünk magunknak olyan művészszínházi vonalat, amelyet más nyári színházak akár a játszóterek nagyságából adódóan, akár a kiépült hagyományok okán nem igazán" - emelte ki Vasvári Csaba.

Tavaly a Szentendrei Nyári Teátrum újjáélesztette a Fő téri opera régi hagyományát, noha egy kicsit más formai eszközökkel – fogalmazott az idei bemutató, a Figaro házassága rendezője, Szabó Máté.

A rendező elmondta, hogy a Szentendrei Szabadtéri Színház alapkoncepciója szerint az épületeket is felhasználják a színészek, mint annak idején.

A Fő téri helyszín is jól mutatja, hogy számos helyspecifikus előadásra ad lehetőséget a nyári, szabadtéri szezon. A zsámbéki valaha volt rakétabázison 35 éve alapított nyári programsorozat is bizonyítja:

a zárt hangárokat, vagy a szabadtéri helyeket kihasználva egyaránt lehet egyedi és különleges produkciókat létrehozni.

Ilyen volt például néhány éve a kaposvári vizsgaelőadásból lett zsámbéki bemutató, Mohácsi János Vízkereszt-rendezése, amelyben a közönség a bázison vándorolva nézhette végig a történet jeleneteit.

Más szempontból, de szintén különleges atmoszférájú a Szarvasi Víziszínház, amely egy kis tó közepén kínál lenyűgöző hátteret a zenés, prózai és gyermekszínházi produkciókhoz. Hasonlóan csodálatos díszlet a szombathelyi Iseum tere, amely egy antik templom oszlopsora előtt kínál speciális játékteret.

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Idén ünnepli 80 éves fennállását a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, amely egy egész nyarat lefedő fesztivált kínál a közönségnek. A Víztorony melletti nagyszínpadon klasszikus- és könnyűzenei koncertek, opera, operett és táncos produkciók sora várja a közönséget, míg a kolostorromoknál hétvégén a gyerekeknek kínálnak színházi előadásokat és játékos foglalkozásokat.

A Városmajori Szabadtéri Színpad már több éve ad otthont a nyár elején a vidéki színházak szemléjének, amely a szakma egyik fontos szabadtéri eseménye.

A Színházi Szemle sorozat egyik fő küldetése és üzenete, hogy országon belül összeszedjük azokat a legfrissebb és legjobb rendezéseket, amelyeket Budapesten bemutatunk,

másrészt a Szabadtéri Színháznak gesztusértékű rendezvénysorozata. A szemle zsűrije dönt arról, hogy mely előadás lesz a legjobb, és mely színészek kapnak különböző kategóriákban díjakat - mondta Bán Teodóra, a Szabadtéri Színház igazgatója.

Szeged

Az egyik legnagyobb befogadóképességű nyári színpad a szegedi Dóm téren felállított szabadtéri játszóhely, ahol az operák, musicalek és operettek mellett évek óta prózai előadások is helyet kapnak a programban. A két éve indult Shakespeare-sorozatuk részeként idén Hegedűs D. Géza rendezi a Rómeó és Júliát.

"Az a reményem, hogy egy igen energikus, dinamikus előadásnak lesz majd tanúja a közönség. Sokszínű és igen szélsőséges előadás reménye éltet, ezt az energiát próbáltam áthozni ide,

hogy egy 900 négyzetméteres színpadon 4000 néző előtt is ugyanolyan érvényesen, erővel, energiával és szépséggel szólaljon meg az a költői szöveg, amelyet Mészöly Dezső fordításában mondanak a kollégák" - mesélte Hegedűs D. Géza.

Balatoni helyek

A Balatonnál is számos szabadtéri játszóhely működik, idén ünnepli 15 éves fennállását a Tihanyi Szabadtéri Játékok, amelyet Bujtor Judit vezet.

"A Bujtor István Szabadtéri Színpad 15 éves jubileumát ünnepli ebben az évben.

Tavaly 13 ezren látogattak Tihanyba csak a színház miatt, ami annak is köszönhető, hogy István arra törekedett, hogy csak míves, nívós darabokat hozzon le.

Én ugyanezt az ars poeticát követem kilenc éve, amióta egyedül vagyok" - mondta Bujtor István özvegye.

Évről évre több Balaton-parti helyszínnel várja a közönséget a földvárról indult sorozat, a Kultkikötő, amely a koncertek és saját bemutatók mellett arra törekszik, hogy minden produkciója egyszeri és ettől különleges legyen – hangsúlyozta Nagy Viktor alapító-igazgató.

"Igényes szórakoztatásra törekszünk, ennek jegyében válogatottuk ki a programunkat. A Balatonföldvári helyszínen 1000 fő is elfér, mégis családias maradt a hangulat"

- emelte ki az alapító-igazgató.

Eger

Már csaknem 25 éve kínál nyári programokat Egerben az Agria Nyári Játékok, amely a Líceum udvara mellett kamaraszínházi helyszínnel is rendelkezik, így az operettek, musicalek és táncos produkciók mellett prózai és gyerekdarabok is helyet kaphatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyári szabadtéri színházi körkép
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást