Nyitókép: Facebook / Major Kata - Rockstar Photographers

Újdonságokkal és többféle biztonságnövelő lehetőséggel indul a Balaton Sound

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. július 4. 17:08
160 ezer látogatót várnak a szerdán kezdődő, megújult nagyszínpaddal jelentkező Balaton Soundra Zamárdiba. Az esemény helyszínein a világ vezető DJ-i lépnek fel. Idén a fiatalok biztonságára is kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők.

A fesztivál vendégeinek 50%-a külföldről érkezik, legnagyobb számban Belgiumból jönnek - mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound fesztiváligazgatója.

"Az újdonságok közül a legkomolyabb az új, átalakított nagyszínpad, amelyen egy érdekes koncepciót valósítunk meg. Egy dzsungelben elveszett képzeletbeli várost próbálunk megjeleníteni egy 70 méter széles és 30 méter magas objektumon" - magyarázta Fülöp Zoltán.

Ezen kívül összeolvad a koncertszínpad és a partikat felvonultató sátor, így létrejön egy közel 5000 négyzetméteres helyszín, ami félig nyitott, körben teraszokkal, koktélbárokkal. Itt a teljes magyar élvonalat - Halott Pénz, Wellhello, Punnany Massif, Majka - láthatja a közönség. A koncertek után pedig a partik veszik át a főszerepet neves dj-kkel.

Fülöp Zoltán elárulta, hogy Martin Garrix nemcsak a Nagyszínpadon vállalt fellépést, hanem a koncert után a nagyszínpad mellett található arénákban is tart majd egy estét a saját kiadójával.

Biztonságos fesztiválozás

Az immár 12. alkalommal megrendezett fesztivál garantáltan nagy élményt ad a látogatóknak, azonban nem árt foglalkozni a fesztiválozók biztonságával és a fesztivállal járó zajjal is.

Az előbbi érdekében elindítottak egy kampányt - Safety first -, amelyben a tudatos és biztonságos fesztiválozásra hívják fel a fiatalok figyelmét, megoldást nyújtva a különböző szórakozóhelyeken, fesztiválon felmerülő problémákra - mondta.

Ezen kívül egy innovatív újítás is van a projektben: a chatbot, ami egy speciálisan erre a célra fejlesztett felület, amit Facebook-messengeren keresztül lehet elérni. "Ezzel a fesztiválozókat arra a gondolatra tudjuk serkenteni, hogy figyeljenek oda egymásra, és jelezzék a chatboton keresztül, ha problémát észlelnek" - mondta Fülöp Zoltán.

A Balaton könnyen viszi a hangot

A fesztiváligazgató elmondta, hogy évek óta többféle intézkedést is megtettek a zajszint csökkentésére. Limiter-rendszerrel szabályozzák a hangerőt és mérik a zajhatást nemcsak a fesztivál közvetlen környezetében, hanem körben a Balaton régióban.

"Ez egy folyamatos kommunikáció a fesztivál és a külső zajmérők között, és ha valahol túllépést tapasztalnak, akkor kapcsolatba lépnek a fesztivállal és a limitereken keresztül tudjuk redukálni a színpadok hangerejét. Illetve működtetünk diszpécser vonalakat, és ha bárki azt észleli, hogy nagyon hangos a zene, akkor beletelefonál" - tette hozzá.

Csopakra sokan nem mennek a fesztivál ideje alatt

A tó vize azonban átviszi az elektronikus zene mély tónusú, ritmusos hanghatásait az északi partra. A szemközti település, Csopak polgármestere, Ambrus Tibor az InfoRádió kérdésére elmondta, elpártolnak tőlük a Sound ideje alatt a pihenni vágyó nyaralók.

"Azt tapasztalom, hogy a nyugalmát zavarja az embereknek, mert nem mindenki azért jön a Balatonhoz, hogy hangos zenére szórakozzon. Csopakon sokan mentek el, amikor kezdődött a Sound tavaly-tavalyelőtt. Már sokan megnézik, hogy mikor kezdődik a rendezvény, és sok nyaralótulajdonos arra az időre időzíti a nyaralását, illetve sokan a Sound időszaka alatt direkt nem is jönnek le Csopakra"

A polgármesterrel készült teljes interjút a cikk alatt hallgathatják meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balaton Sound programja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sound zaja Csopakon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Balaton Sound - biztonság és zaj
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást