Nyitókép: Balogh Zoltán

Hamar Zsolt: minél több emberhez kell eljuttatnunk a zenét

Infostart / InfoRádió
2018. május 16. 17:42
Kilenc bérletet kínál a 2018-19-es évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Hamar Zsolt zeneigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy ez jóval több fellépést jelent, mint amit a korábbi években megszokhatott a közönség. A zenei stílusok palettája is egyre színesebb lesz, a népszerű romantikus művektől a kortárs zenéig.

Hamar Zsolt egy éve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója. Úgy látja az elmúlt évben jó irányba indultak, a feladat a jövőben az, hogy még inkább harmóniába kerüljön az új iránnyal, a több koncerttel és szélesebb repertoárral a zenekar.

„Fantasztikus elődömnek hála, ez az együttes egészen elképesztő szakmai magaslatokra eljutott”

– fogalmazott. Szerinte Kocsis Zoltán „elefántcsonttoronyba zárkózva élte az életét”, a zenekar egykori főzeneigazgatóját a közlés érdekelte elsősorban, ha az üzenet nem talált értő fülekre, „egyfajta arisztokratikus attitűddel” úgy ítélte meg, hogy a „hallgatóság nem tart ott, ahol kellene” – árulta el Hamar Zsolt, aki úgy véli, sokkal több koncertet kell játszani, és engedményeket kell tenni a populárisabb repertoár felé.

A most diktált tempó azonban elérte a plafont – tette hozzá Hamar Zsolt. A zeneigazgató úgy látja a megemelt koncertszámot tartani mégis ideális a zenekar számára.

„Az együttesnek most a következő lépcsőfokhoz az kell, hogy ezt a fajta tehelést kibírja”

– tette hozzá.

A következő évadban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar két önálló bérlettel jelentkezik a Művészetek Palotájában és folytatják hagyományos zeneakadémiai sorozatukat is. A Pesti Vigadóban egy mini Beethoven-sorozattal szerepelnek. A Nemzeti Énekkar pedig önálló bérletsorozattal jelentkezik az Olasz Intézetben. Új helyszín a Festetics Palota hangversenyterme, itt Tükörtermi esték címmel Haydn-sorozatot mutatnak be. A műfajok közötti párbeszéd jegyében Gin-Tonic címmel a Várkert Bazárban összekötik a kortárs zene és a jazz világát, itt két koncertet hallgathat majd meg egy este a közönség. Folytatódik a zenekar hagyományos kamarasorozata, a Próbatermi Vendégség is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hamar Zsolt az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást