Meglepő fordulat: az Eagles beperelte a Hotel Californiát

InfoRádió / MTI
2017. május 4. 08:34
Az amerikai Eagles együttes, amelynek Hotel California című száma 1976-ban óriási sláger volt, beperelt egy ezzel azonos nevű mexikói szállodát.

A zenészek

azzal vádolják a szálloda tulajdonosait, hogy azt a látszatot keltik, mintha slágerüket az ő szállodájuk ihlette volna meg.

Felszólították őket, hogy változtassák meg a hotel nevét.

A szálloda már megnyitásától, az 1950-es évektől sokáig ezt a nevet viselte, aztán változtatott, de 2001-ben az új tulajdonosok ismét a régi elnevezést tették ki a cégtáblára. Az Eagles szerint éppen azért, hogy az ő hajdani slágerükből hasznot húzzanak.

"A vendégek, akik ebben a hotelban szállnak meg és vásárolnak, visszatérvén az Egyesült Államokba, azzal büszkélkednek, hogy az Eagles révén híressé vált szállodában jártak" - olvasható az egyik Los Angeles-i bíróságon benyújtott keresetben. A rockbanda ügyvédje csatolta a Hotel Californiában vendégeskedett néhány amerikai turista véleményét.

A szálloda honlapja szerint véletlen egybeesésről van szó, s hamisak azok az állítások, amelyek szerint valaha ez a szálloda az Eagles tagjainak tulajdonában állt, s a zenészek itt kaptak volna ihletet a híres nótához.

Nem világos egyelőre, hogy a zenészeknek miért éppen most jutott eszükbe perre menni.