Így folytatódik a filharmonikusok munkája Kocsis Zoltán halála után

Infostart
2017. április 10. 13:20
A Nemzeti Filharmonikusok következő évada már a nemrég kinevezett vezetők ízlését, törekvéseit tükrözi majd. A pontos program még nem nyilvános, ám annyi biztos: a korábbinál több koncertet terveznek. Kocsis Zoltán iránti tiszteletből egy évig nem játszanak majd Bartókot, a Strauss-sorozat viszont folytatódik – tette hozzá Hamar Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hamarosan összeáll a Nemzeti Filharmonikusok új évada, amelyben Kocsis Zoltán örökségének ápolása mellett fontos értékként jelenik meg az akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekarként működő együttes Ferencsik Jánossal és Kobajasi Kenicsiróval töltött időszakának öröksége is – mondta Hamar Zsolt, az együttes zeneigazgatója.

„A most következő évad már erősen a mi szellemi termékünk, és azt a fajta irányt képviseli, mutatja, amiben mi hiszünk. Úgyhogy más lesz, mint az eddigiek”

- fogalmazott a zeneigazgató.

Annyi biztos: a következő évadban szeretnének a korábbinál több koncertet adni, és ehhez újabb lehetséges helyszíneket is keresnek.

„Érték, élmény és arány. Ez az a három szó, ami szerintem most meghatározza a mi életünket. Azt az értéket, amit az elmúlt húsz év ad nekünk, feltétlenül őrizni, továbbépíteni és továbbmélyíteni kell. De nem szabad lemondani arról az élményről, amit az az előtti időszak okozott például annak a hallgatóságnak, aki emlékszik egy-egy Kobajasi-konccertre, ami

egy popkoncert eufóriájához hasonló élmény volt”

- mondta Hamar Zsolt.

Herboly Domonkos, az együttes főigazgatója hozzátette: noha prioritásként tekintenek Kocsis Zoltán örökségének ápolására, kétségtelenül más lesz ezután a zenekar.

„Zoli pontosan a géniuszából fakadóan óriási személyiség volt, de ekkora személyiségek óhatatlanul árnyékolnak is.

Tehát rengeteg olyan szín esetleg nem jelenhetett meg korábban, ami szerintem a jövőben Zsolttal meg fog tudni jelenni” - véli Herboly Domonkos.

A zenekar, énekkar és kottatár évi csaknem 2 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik – a jegybevételek azonban ennek csekély hányadát, mintegy 40 millió forintot tesznek ki – mondta az éves büdzséről Herboly Domonkos főigazgató.

„Számunkra igazán az a kérdés, hogy mivel most egy építkezés kezdődik, ebbe az építkezésbe milyen kreatív ötletek fognak még bevonódni – mert biztos vagyok benne, hogy fognak – a következő évadra vonatkozóan, és nyilván annak milyen anyagi vonzatai lesznek” - mondta Herboly Domonkos.

A főigazgató hozzátette: a tavaly év végén kapott több mint 130 millió forintos állami támogatás is hozzájárulhat ahhoz, hogy megvalósítsák a tervezett béremelést.

Hamar Zsolt elmondta: folytatják a Kocsis Zoltán által elindított Strauss opera-sorozatot, de a ritkán játszott vagy szinte ismeretlen művek mellett a szerző népszerű alkotásait is műsorra tűznék. Bartók-műveket viszont egyelőre nem játsszanak majd.

„Tekintettel arra, hogy Kocsis olyan elementáris erejű Bartók-interpretátor volt, minden szempontból – érzelmi és szakmai szempontból is –

úgy illik, hogy egy évig nem játszunk Bartókot”

- mondta az együttes zeneigazgatója.

Hamar Zsolt megjegyezte: a gyermek és ifjúsági programjaik bővítésén is gondolkodnak, terveznek például kismamakoncerteket is. A bérletrendszert tekintve pedig a szabad-bérlet konstrukció megszüntetésével visszatérnek a hagyományos, tematikus bérlet-rendszerhez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így folytatódik a filharmonikusok munkája Kocsis Zoltán halála után
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást