Nyitókép: MTI/AP/Maaz Awan

Gyermekek haltak meg, amikor rájuk omlott egy iskola teteje

Infostart / MTI
2026. október 15. 10:22
Huszonnyolcra nőtt a halottak száma Pakisztánban, ahol beomlott egy iskolaépület teteje, és több mint 30 sérültről tudni - közölte Muhammad Ászim, a helyi kórház szóvivője csütörtökön, hozzátéve, hogy hat sérült állapota súlyos.

A szerencsétlenség az ország északi részén lévő Pesavarban történt. Ászim, akit a Dawn című pakisztáni hírportál idézett, elmondta, hogy az áldozatok 13 évesek vagy az alattiak.

A katasztrófavédelem megkezdte a mentési munkákat, az ügynökség szóvivője, Bilál Faizi pedig azt mondta, már több mint 40 embert mentettek ki a romok alól.

Feiszal Karim Kundi, Hajbar-Pahtunkva tartomány kormányzója részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és vizsgálatot követelt az ügyben.

Muhammad Iszhak Dár külügyminiszter az X-en azt közölte, hogy a tragédia „az egész nemzetet megrázta”, és tolmácsolta a többi között Sehbaz Sarif kormányfő részvétét is, továbbá az építkezési előírások szigorítására szólított fel.

Aszif Ali Zardari államfő szintén mély megdöbbenésének adott hangot.

Pakisztánban gyakoriak a részleges vagy teljes házomlások, mert az építkezések során gyakran nem tartják be a biztonsági előírásokat és sokszor nem megfelelő minőségű építőanyagokat használnak.

Júliusban három kislány halt meg egy délkelet-pakisztáni általános iskolában, mert rájuk dőlt az épület egyik fala - idézte fel a Dawn.