Korai azt találgatni, hogy a fukarok vagy a kohézió barátai állnak nyerésre az uniós költségvetési vitában – mondta Máthé Réka Zsuzsanna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa, aki az InfoRádió megkeresésére hosszú polémiát jósol, de mindenképpen idei lezárással. Úgy látja azonban, hogy október 15-16-án, az uniós csúcson döntés még nem várható.
A viták most szerinte „mindenről is” szólnak, pénzről, elosztásról, az elosztási szintek változtatásáról. Arról is, hogy mekkora legyen a közös költségvetési keret 7 évre – vannak olyan tagállamok, amelyek szerint a jelenlegi tervezet túl sok, és az egészet úgy, ahogy van, csökkenteni kell, és vannak olyanok – az Európai Parlament többsége is –, amely azt mondja, a jelenlegi tervezett csaknem kétbilliós összege még mindig kevés, és növelni kellene ezeket az alapokat.
Vita tárgya az is, hogy hogyan osztják el a belső forrásokat. Rámutatott: egy úgynevezett nemzeti és regionális partnerségi alapot hozna létre az Európai Bizottság, és a korábbi regionális alapok 14 különböző programját egyetlen „borítékba” koncentrálnák, ebbe kerülne
- az agrártámogatás,
- a kohézió,
- a migráció kezelése,
- a határvédelem, de még
- az energetika és a klímacélok pénze is.
Ezekről a nemzeti kormányok döntenének. Mint mondta, meglenne minden egyes szakpolitikának a minimális összege, és azon felül a különböző tagállamok rugalmasan tudnák az összegeket egyik vagy másik zsebből a saját prioritásaik szerint átcsoportosítani.
Ennek szerinte lehetnek előnyei és nyertesei, de persze vesztesei is, mint ahogy jelen esetben a régióknak és a helyi önkormányzatoknak jogosan merül fel azon aggálya, hogy ha minden annyira összpontosítva van, mint a jelenlegi tervezet szerint, akkor a régióknak tulajdonképpen csak szimbolikus szerepe lenne a különböző prioritások és területfejlesztési politikák kialakítása között.
Korábban épp az volt az elv, hogy a régiók Európáját kell építeni, mert a határok már nem annyira számítanak; nálunk is ilyen együttműködések alakultak ki. Máthé Réka Zsuzsánna szerint nincs szó ennek az elvnek a visszafordításáról, de a nemzeti kormányok sokkal nagyobb beleszólást kapnának abba, hogy a régiók mire költhetnék a pénzüket. Illetve az új költségvetésben is vannak olyan lehetőségek, amelyek erősítik a régiós együttműködéseket, de nem feltétlenül kohéziós vagy például mezőgazdasági céllal, hanem sokkal inkább a migráció vagy a védelmi ipar tekintetében.
Nagy hajsza van elmondása szerint abban, hogy mielőbb egyezség szülessen, jórészt azért, mert például Németországban és Franciaországban is komoly belső gondok vannak, ami afelé hajtja a kormányokat, hogy „mielőtt leváltanák őket”, fel tudjanak mutatni jelentős eredményt.
Még egy szempontot említett ezzel kapcsolatban: nemcsak a nemzeti és regionális partnerségi alap kérdése merül fel, hanem az is, hogy a szerződésbe foglalt klasszikus európai programok, mint például
- az agrárprogram, illetve
- a kohéziós programok
arányaiban és reálértékben mennyi összeget kapnak. Ebben is hatalmas vita van a különböző tagállamok között.
„Egyes tagállamok azt szeretnék, hogy a két hagyományos alapra ne csökkenjen a befizetendő összeg, más országok pedig – Németország például –, mivel az egész költségvetés összegét csökkenteni szeretnék, óhatatlanul ezekre a hagyományos politikákra is kevesebbet juttatnának. Cserébe a versenyképesség, az innováció, a védelem és a globális partnerség, a külügy többet kaphatna, ami tulajdonképpen egy elmozdulás lenne a hagyományos európai szakpolitikák felől egy teljesen más Európai Unió felé” – hangsúlyozta Máthé Réka Zsuzsánna.
Tehát itt még az alapokban sem értenek egyet a különböző tagállamok, és hiába van feszültség Németországban, illetve Franciaországban, szerinte egy nagyon éles, nagyon kritizált és több társadalmi problémát felvető megegyezéssel nem fognak tudni otthon békét teremteni, még ha szeretnének is uniós sikerekkel biztosítani a hazájukban nagyobb népszerűséget vagy jobb politikai pozíciót.
A hangsúlyeltolás márpedig szerinte aligha tetszik majd a gazdáknak, a német és a francia termelőknek sem, de az is igaz, hogy neki lehet vágni teljesen új költségvetés nélkül is egy pénzügyi ciklusnak. Még egy évig lehet egyezkedni, addig az előző év költségvetési tervét viszi tovább az EU, vagyis a 2026-os számokkal működne a 2027-es év. Igaz, ilyenre eddig még nem volt példa – jegyezte meg.
A cikk Exterde Tibor interjúja alapján készült.