Ursula von der Leyen az Európai Unió helyzetéről szóló szerdai beszédében jelentette be, hogy az Európai Bizottság csütörtökön előterjeszti az EU KIDS ACT-et, amely lépcsőzetes korhatárokat vezetne be a közösségi média használatára:
– 13 éves kor alatt egyáltalán nem lehetne közösségi médiát használni,
– 15 éves kor alatt pedig nem lehetne önálló személyes fiókot nyitni.
Így a 13–14 évesek csak szülő által létrehozott és felügyelt, korlátozott funkciókkal és időlimitekkel működő úgynevezett mini accountot (korlátozott fiókot) használhatnának.
A 15–17 éves korosztály számára már megmaradna az önálló hozzáférés, de a platformoknak kötelezően biztonságosabb felületet kellene biztosítaniuk. Tehát az Európai Bizottság nem egyetlen életkorral húzná meg a határt, hanem fokozatosan engedné be a gyerekeket a közösségi média világába.
Von der Leyen a szabályozás logikáját azzal indokolta, hogy a fiatal európaiak naponta négy-hat órát töltenek képernyők előtt, miközben olyan hírfolyamok versenyeznek a figyelmükért, amelyeket tudatosan a görgetés folytatására terveztek.
Ezért szerinte nem azt kell többé kérdezni, hogyan férhetnek hozzá a gyerekek a közösségi médiához, hanem azt, hogy milyen feltételekkel engedi Európa a közösségi médiát hozzáférni a gyerekekhez.
A jogszabály ezért megfordítaná a bizonyítási terhet is, vagyis a platformoknak kellene igazolniuk, hogy szolgáltatásuk biztonságos a kiskorúak számára, az ősszel érkező Digital Fairness Act pedig ennél is szélesebben foglalkozna az addiktív digitális dizájnnal.
Erős lépés
Az elképzelés radikálisnak tűnhet, de Európa inkább felzárkózik egy már megindult nemzetközi szabályozási versenyhez, amelyben Ausztrália jutott a legmesszebb: tavaly december óta a nagy közösségi platformoknak meg kell akadályozniuk, hogy 16 év alatti ausztrálok Facebook-, Instagram-, TikTok-, Snapchat-, YouTube-, X- vagy más érintett fiókot tartsanak fenn, a kötelezettség megszegéséért pedig több tízmillió ausztrál dolláros bírság is kiszabható.
Az ausztrál modell fontos sajátossága, hogy nem a gyereket vagy a szülőt bünteti, hanem a platformra terheli az életkor ellenőrzésének és a hozzáférés megakadályozásának felelősségét, vagyis ugyanabba az irányba mozdult el, amelyet most von der Leyen egész Európára kiterjesztene.
Ausztrália példája azóta gyorsan terjed: a brit kormány idén júniusban jelentette be, hogy 2027 tavaszától szintén megtiltaná a közösségimédia-szolgáltatások nyújtását a 16 év alattiaknak, Norvégia pedig olyan törvényt készít elő, amely ugyancsak a platformokra bízná a 16 év alatti felhasználók kiszűrését. Franciaország már 2023-ban bevezette a 15 éves „digitális nagykorúság” elvét, amely alatt szülői hozzájáruláshoz kötötte volna a közösségi hálózatokra történő regisztrációt, majd az uniós joggal és a végrehajtással kapcsolatos problémák után 2026-ban egy új, szigorúbb szabályozási kísérletbe kezdett.
Mitch Prinstein klinikai pszichológus, az Amerikai Pszichológiai Szövetség (American Psychological Association, APA) tudományos igazgatója szerint a korhatár egyszerű megemelése nem elegendő, mert a probléma jelentős része azokból a tervezési megoldásokból fakad, amelyek kihasználják, hogy a gyerekek önszabályozása és kockázatértékelése még fejlődésben van. Az APA ezért a fiatalabb serdülőknél felnőtt felügyeletet, a káros tartalmak visszaszorítását, az alvást megzavaró használat korlátozását és mindenekelőtt az addiktív funkciók átalakítását javasolja.
A szervezet egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a kutatásokból nem következik, hogy minden fiatalra egyformán hat a közösségi média, vagy hogy minden mentális probléma közvetlenül annak használatából ered.
Trükkösek a gyerekek
A platformok 2025 decemberében mintegy 4,7 millió, 16 év alattiakhoz kötött fiókot távolítottak el vagy korlátoztak, az ausztrál eSafety három hónapos utánkövetése szerint pedig a közösségimédia-fiókkal rendelkező 16 év alattiak aránya 52,4 százalékról 42,1 százalékra esett.
A csökkenés statisztikailag kimutatható volt, de korántsem jelentette a hozzáférés megszűnését, mert sok gyerek megtartotta vagy újra létrehozta fiókját, az életkor-ellenőrző rendszerek kijátszhatók maradtak, ezért a szabályozó végül több nagy platformmal szemben végrehajtási vizsgálatot is indított.
Magyarországon ennek a vitának egy szűkebb változata már két éve élesben zajlik,
miután 2024. szeptember 1-jétől az általános és középiskolákban a mobiltelefonok, valamint más internetelérésre alkalmas okoseszközök használata főszabály szerint korlátozottá vált a tanítási nap folyamán, bár pedagógiai vagy indokolt egészségügyi célból továbbra is engedélyezhető.
A magyar szabályozás nem az online platformokhoz való hozzáférést korlátozza, hanem a telefon jelenlétét az iskolai térben, ami nem ugyanaz a probléma, és a nemzetközi kutatások alapján önmagában nem is feltétlenül elég: a Birminghami Egyetem 30 angliai iskolát vizsgáló kutatása azt találta, hogy a telefonokat tiltó intézményekben valóban kevesebbet használják az eszközöket tanítási időben, az összes napi képernyőidő, a mentális jóllét és más fontos mutatók azonban nem javultak érdemben pusztán a tiltástól.
Brüsszel ezért már a KIDS ACT előtt is egyre kevésbé a telefonokra, és egyre inkább arra koncentrált, amit a készülékeken működő szolgáltatások csinálnak.
Von der Leyen javaslatának valódi jelentősége kevésbé az, hogy Brüsszel egyszerűen megtiltaná a gyerekeknek az Instagram vagy a TikTok használatát, mint inkább az, hogy az unió megpróbálná átalakítani a felelősség eddigi rendjét: a szülőknek nem egyedül kellene megküzdeniük olyan platformokkal, amelyek üzleti modellje a figyelem maximalizálására épül, hanem a technológiai cégeknek kellene bizonyítaniuk, hogy termékeik egy adott életkorban biztonságosan használhatók.
Hogy ebből valóban kevesebb szorongás, jobb alvás és egészségesebb gyermekkor lesz-e, azt Ausztrália első tapasztalatai alapján még korai eldönteni, az azonban már most látszik, hogy a következő nagy technológiai szabályozási csata nem arról fog szólni, használhatnak-e internetet a gyerekek, hanem arról, milyen internetet szabad nekik kínálni.