A Bogotában élő Maria Consuelo Cordoba 2000-ben vált súlyos családon belüli erőszak áldozatává, amikor egy vita során az akkori férje savat dobott az arcába. A nő eredetileg a Chocó tartományból költözött a fővárosba a férjével munkát keresni, ám amikor nem volt hajlandó visszatérni vele a szülőföldjére, a férfi brutális bosszút állt – írja a Daily Mail cikke alapján az Index. A támadást követően a férj elmenekült.
Azóta a nő több mint 80 műtéten esett át, rengeteg időt töltött kórházban, és a mai napig orvosi segítségre szorul. 2017-ben Ferenc pápa személyesen is találkozott vele Kolumbiai látogatása során, és meghallgatta a történetét.
A pápa ekkor arra kérte, ígérje meg, hogy nem folyamodik eutanáziához. A nő egy televíziós interjúban visszaemlékezett a találkozóra: „Azt mondta nekem, hogy Kolumbia segíteni fog, hogy megkapjam a szükséges műtéteket. De senki sem segített, azóta csak rosszabbul vagyok.”
Maria Consuelo Cordoba kénytelen maszkot hordani és két, az orrába vezetett műanyag cső segítségével lélegzik. Szája helyén csak egy apró nyílás maradt, az evés is nehézséget jelent számára. Bár továbbra is helyreállító arcplasztikára várna, állapota miatt munkát nem tud vállalni. A testileg és anyagilag is teljesen kimerült asszony napjait Bogotá utcáin tölti, ahol koldulásból próbálja összegyűjteni a pénzt a bérelt kis szobájára.
A megrázó interjú gyorsan elterjedt a közösségi médiában és széles körű felháborodást keltett a lakosság körében a hatóságok tétlensége miatt. Ennek hatására a helyi egészségügyi szervezet, a Capital Salud közleményt adott ki, amelyben jelezték: jóváhagyták Cordoba eutanázia iránti kérelmét, ugyanakkor garantálják számára a szükséges orvosi ellátást is. A szervezet közölte: „María Consuelót továbbra is tisztelettel, emberséggel és méltósággal támogatjuk... készséggel állunk rendelkezésére minden egészségügyi szükségletének kielégítésére.”
Kolumbia volt az első latin-amerikai ország, amely dekriminalizálta az eutanáziát, és továbbra is az egyik legprogresszívebb nemzetnek számít a kegyes halál szabályozásában.