A 63 éves államfőt és feleségét, a 69 éves Cilia Florest börtönviseletben, bilincs nélkül kísérték be szerdán a manhattani bíróság tárgyalótermébe a meghallgatásra. A házaspár a mintegy 15 perces meghallgatáson nem szólalt meg, de mindketten már korábban ártatlannak vallották magukat az ellenük felhozott vádakban.
Barry Pollack, Maduro ügyvédje közölte, hogy bíróság előtt fogja megtámadni Maduro „katonai erővel történt elrablásának” jogszerűségét. Hozzátette, hogy először államfői mentességre hivatkozva fogja megtámadni a vádiratot, mert ha ez sikerrel jár, Madurónak utána nem kell tovább részt vennie az ügy tárgyalásán.
A vádirat szerint Maduro bűnszervezet tagjaként részt vett Egyesült Államokba irányuló kokainkereskedelemben, amelynek a mennyisége elérte a több ezer tonnát. Amennyiben az esküdtszék bűnösnek találja, életfogytig tartó börtön várhat rá és feleségére.
Nicolás Madurot és feleségét január 3-án, erődített caracasi rezidenciáján tartóztatták le egy amerikai katonai rajtütés során, ahonnan rögtön az Egyesült Államokba vitték. Azóta egy New York-i börtönben őrzik őket.
Januárban tartott első meghallgatásán – spanyol nyelven tett nyilatkozatában – Maduro azt hangoztatta, hogy nem bűnös, hanem egy tiszteletre méltó ember, aki „alkotmányos elnöke” maradt hazájának.
(Nyitóképünkön: Nicolás Maduro venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores egy török kormányküldöttség fogadásán Caracasban 2023. január 24-én.)