Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Az AfD-nél minden a tervek szerint alakult

Infostart / MTI
2026. július 5. 18:32
Véget ért vasárnap a szélősjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kétnapos kongresszusa, amelyen a küldöttek megerősítették pozíciójában a párt két társelnökét, Tino Chrupallát és Alice Weidelt.

"Az AfD azért van itt, hogy győzzön. Győzni és kormányozni fogunk" - hangoztatta Chrupalla záróbeszédében a párt kormányzati törekvéseit ecsetelve. Kijelentette, hogy a cél szövetségi szinten is átvenni a kormányzást 2029-ben és egységre szólította a pártot. Hangsúlyozta, hogy a hatalomig vezető úton fel kell készülni "csalódásokra, de kudarcokra is".

"Még 4-5 százalékot akarunk gyarapodni"

- tette hozzá.

Az AfD társelnöke szerint a pártnak mindemellett semmi olyasmit nem szabad megígérnie, amit nem tud később teljesíteni. "Az ígéreteinket aztán teljesítenünk is kell" - húzta alá.

Weidel beszédében kijelentette, hogy az elkövetkező német szövetségi parlamenti választásokat követően az AfD "igényt támaszt a kormányzásra, mert mi vagyunk a legerősebb erő". Ugyanakkor - mint fogalmazott - most a tartományi választásokra összpontosítanak, szeptemberben ugyanis Szász-Anhaltban, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben tartanak választásokat.

Weidel leszögezte: az AfD felkészül esetleges előrehozott választásokra is szövetségi szinten. Az újonnan megválasztott pártvezetés legfőbb feladata az, hogy elősegítse a felkészülést a kormányzás átvételére, a többi között új alapprogram kidolgozásával is. Az AfD "a legerősebb politikai erőként igényt támaszt a kormányzásra", hogy Németországot "a fejéről a talpára állítsa".

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az AfD támogatottsága eléri a 29 százalékot, míg Friedrich Merz német kancellár vezette jobbközép pártszövetsége körülbelül 22 százalékon áll. A párt az év elején Nyugat-Németország két tartományi választásán is jelentős előretörést ért el.

Szombaton Erfurtban a rendőrség szerint 31 ezren, a szervezők szerint 50 ezren tiltakoztak a kongresszusát tartó AfD ellen.