A közlemény szerint a 66 éves, Liu vezetéknevű pekingi pilóta a főváros Pingku kerületének egyik repülőteréről szállt fel. A repülés során előbb kísérő pilótával, majd önállóan repült, azonban
az önálló repülés közben letért a kijelölt repülési területről, megszakadt vele a kapcsolat, majd Peking legmagasabb felhőkarcolójának, a China Zun (CITIC Tower) épületének ütközött.
A pilóta a helyszínen életét vesztette.
A hatóságok közlése szerint a balesetben 13 ember megsérült. Valamennyi sérültet kórházba szállították, egyikük sincs életveszélyben, egy sérültet pedig időközben hazaengedtek.
A vizsgálat szerint a pilóta hosszabb ideje álmatlansággal és szorongással küzdött, naplójában pedig több alkalommal is életének befejezésére utaló bejegyzések szerepeltek.
A hatóságok ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az esetet személyes okok idézték elő.
A 108 emeletes, 528 méter magas China Zun (CITIC Tower) Peking központi üzleti negyedében található, és a kínai állami tulajdonú CITIC Csoport, az ország egyik legnagyobb pénzügyi és ipari konglomerátumának székhelye.
A történtek különösen nagy figyelmet keltettek, mivel Peking légterében rendkívül szigorú ellenőrzés van érvényben.
Ha segítségre van szüksége
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.
Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!