Nyitókép: Hszie Huancse

Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával

InfoRádió
2026. június 8. 18:21
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hétfőn Phenjanba Hszi Csin-ping kínai elnök, akit az észak-koreai főváros repülőterén Kim Dzsongün észak-koreai vezető és felesége fogadott. Az észak-koreai vezetés a külvilág, főként Oroszország felé akarta mutatni, hogy milyen jó a kapcsolata a kínai vezetéssel – mondta Salát Gergely sinológus az InfoRádióban.

Ez egy tavalyi látogatás viszonzása. Tavaly ősszel a második világháború befejezésének az évfordulóján Kim Dzsongün ellátogatott arra a csúcstalálkozóra, illetve ünnepségre, amire Kína meghívta, ez akkor hat év után az első találkozó volt kettőjük között. Egyrészt azt viszonozza, másrészt pedig nyilván a stratégiai helyzet emögött az, hogy túl közel kerültek az oroszokhoz az észak-koreaiak, és ezt a kínaiak is érzékelik, és szeretnék valahogy a saját gravitációs mezőjükbe visszavonni őket – mondta Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádióban.

Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere továbbra is Kína, és az, hogy milyen csapokat nyitnak meg vagy zárnak el, miből szállítanak többet, miből kevesebbet, ez nyilván fontos az észak-koreaiak számára – tette hozzá. Meg létezik egyfajta diplomáciai nyomás is, az a fajta nemzetközi kiállás, ami az elmúlt években Kínát jellemezte, de korábban nem. Például 2022-ben az Észak-Koreát elítélő ENSZ BT határozatot a kínaiak is megvétózták, de korábban egy csomó határozatot megszavaztak. Tehát ezzel is tudnak játszani, hogy azt mondják, hogy ha ti nem kereskedtek nekünk, vagy nem úgy ugráltok, ahogy mi fütyülünk, akkor esetleg legközelebb az ENSZ BT-ben nem úgy szavazunk, ahogy ti azt szeretnétek.

Kínának bőven van mivel nyomást gyakorolnia Phenjanra, de ettől még Phenjan nem lesz csatlós, hiszen nagyon ügyesen évtizedek óta, az ötvenes évek óta ügyesen kijátssza egymás ellen az oroszokat meg a kínaiakat

– fogalmazott a sinológus, aki szerint az ilyen diplomáciai események azok, amelyeken esetleg egy-egy fotó vagy gesztus a két vezető között árulkodó lehet arról, hogy hova, milyen irányba tart Észak-Korea, még ha egy relatíve fiatal vezetője is van Kim Dzsong Un személyében.

Észak-Korea egy zárt ország. Az biztos, hogy ezen a látogatáson a phenjaniak le akarták nyűgözni Hszi Csin-pinget, tehát a lehető legnagyobb pompával fogadták, és a külsőségekből, úgy tűnt, hogy minden rendben van, vagy legalábbis a koreaiak azt szeretnék mutatni, hogy minden rendben van a kínai–észak-koreai kapcsolatokkal – mondta.

A szakértő szerint nyilván ez az oroszoknak is üzenet, hogy „igen, mi küldtünk nektek katonákat az ukrajnai háborúba, meg szállítunk neked lőszert, meg egyebeket, meg ugye kölcsönös védelmi szerződést is kötöttünk veletek tavalyelőtt, de azért van nekünk egy másik nagy testvérünk is, nem vagyunk teljesen nektek kiszolgáltatva, és akkor most mindenki lássa, az egész világ lássa, hogy mindenféle jóval elhalmozzuk a másik nagytestvérünk vezetőjét”.

Én ezt szűrtem le belőle, hogy azt szeretnék a koreaiak üzenni a pompával, a fogadtatással, mindennel, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, és a kínai–észak-koreai barátság új virágkorát éli, ami persze nem feltétlenül igaz, de a látszat az mindenképpen az – mondta Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádióban.

A cikk Szabó S. Gergő interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást