Nyitókép: Magyar Péter/Facebook

A Reuters így látja Magyar Péter lengyelországi látogatását

Infostart / MTI
2026. május 19. 12:23
Jelképértékűnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök kedden kezdődő kétnapos lengyelországi látogatását előzetes tudósításában a Reuters hírügynökség.

A kommentár szerint az új kormányfő első hivatalos külföldi útja Magyarország európai fősodorba való visszatérését is szimbolizálja.

Magyar Péter szerdán megbeszélést folytat lengyel kollégájával, Donald Tuskkal is, aki Európa-párti koalíciójával 2023-ban vette át a kormányzást, helyreállítva ezáltal a kapcsolatokat Brüsszellel és feloldva a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott több milliárd dollárnyi európai uniós forrást - írta a Reuters, és emlékeztetett arra, hogy korábbi nyilatkozatai szerint Magyar Péternek ugyanilyen céljai vannak.

Varsó és Budapest viszonya korábban ellenségessé vált Orbán Viktor előző miniszterelnök Ukrajnával kapcsolatos szembenállása és Oroszországgal fenntartott szoros kapcsolata miatt – tette hozzá.

Egy lengyel kormánytisztviselő a hírügynökségnek nyilatkozva szintén úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter látogatása a gyakorlatilag befagyott kapcsolatok szimbolikus újraindításának tekinthető, amely alkalmat nyújt az európai kérdésekről és Ukrajnáról szóló párbeszéd újrakezdésére is.

„Egyértelmű, hogy a Lengyelországgal való kapcsolatokat nagyon jó szintre akarják állítani” – idézte a Reuters a tisztviselőt, aki hozzátette, hogy „ezek olyan gesztusok, amelyek a szoros kétoldalú kapcsolatok legjobb hagyományaihoz való visszatérést mutatják”.

A magyar kormány Lengyelország támogatását kéri az uniós források feloldásáról szóló tárgyalásokon, mivel mindkét országnak hasonló jogállamisági vitái voltak – tette hozzá a Reuters.

Az APA osztrák hírügynökség kedden Magyar Péter Lengyelország utáni csütörtöki ausztriai látogatását kommentálta. A hírügynökség szerint a kétoldalú kapcsolatok újraindulásáról van szó azt követően, hogy a viszony az előző magyar kormány utolsó éveiben szintén feszültté vált.

Az APA emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter, akinek céljai között szerepel a Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát magában foglaló visegrádi csoporton (V4) belüli együttműködés felélesztése, javasolta az együttműködés kiterjesztését is a régió más országaira, köztük Ausztriára. A V4-államok közötti együttműködés a közelmúltban gyakorlatilag befagyott, elsősorban az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatos nézeteltérések miatt – írta az osztrák hírügynökség.