A balatonkornyeke.hu portál kiadója, a Like Company beperelte a Google-t, amiért a vállalat hozzájárulás és ellenérték nélkül használta a kiadó cikkeit a Gemini mesterséges intelligencia betanítására, valamint a chatbotfelhasználók által feltett kérdéseire adott válaszaiban – írja a Portfolio.
A portál beszámolója szerint a magyar bíróság előzetes döntéshozatal céljából az Európai Unió Bíróságához fordult a vonatkozó európai irányelvek értelmezése érdekében, és a szóbeli tárgyalást már meg is tartották március 10-én. A legfőbb kérdés az, hogy
az MI általi szövegfelhasználás – a betanítástól a válaszadásig – sérti-e a kiadók szerzői jogait, illetve alkalmazható-e rá a tudományos célú szövegbányászatra vonatkozó kivétel, ha az üzleti célokat szolgál.
A per tétje nem csak magyar szempontból nagy, mert élve a jogukkal másik öt uniós tagállam és az Európai Bizottság is beavatkozott az eljárásba. Bár a megközelítések mások, alapvetően elismerték a magyar kiadó jogait. A főtanácsnok véleménye az ügyben várhatóan csak 2026 szeptemberében születik meg, ugyanakkor ettől a véleményétől a bíróság eltérhet, és az ítélet a jövőben meghatározhatja az egész európai sajtóipar és a különböző mesterséges intelligenciát fejlesztő technológiai cégek viszonyát.
Mi volt a probléma?
Az egyes nyelvi modellek (LLM-ek) hatalmas mennyiségű szöveg elemzése alapján tanulják meg, hogy egy kérdésre milyen választ adjanak. Ehhez felhasználják a világhálón nyilvánosságra hozott szövegeket is. A mesterséges intelligencia felhasználási módjának értelmezése rengeteg kérdést felvet.
A Google képviselője, Dr. Szűcs szerint a betanításhoz felhasznált szöveg szavait először átalakítják tokenekké és a köztük lévő kapcsolatot leíró relációkká, és ezekből jön létre az a több milliárd paraméter, amely meghatározza, hogy a chatbot milyen választ ad a felhasználók kérdéseire. A válasz a korábban említett paraméterek által meghatározott módon, valószínűségi alapon helyezi egymás után a szavakat, ami a Google értelmezése szerint azt jelenti, hogy a felhasznált szöveg nem befolyásolja közvetlenül az adott választ.
Az ügyben eljáró bíró kérdésére adott válaszból ugyanakkor kiderült, hogy ennek ellenére előfordulhat, hogy a válaszban a tanuláshoz felhasznált cikkek eredeti szövege jelenik meg. A Google ügyvédje szerint ennek valószínűsége csekély, és a cégnek nincs eszköze arra, hogy ezt megakadályozza.