A hadihajó és hozzá rendelt repülőállomány közreműködik abban, hogy „éjjel-nappal” folytatódjanak a légitámadások egymást követő hullámai.
Brad Cooper tengernagy, a Központi Parancsnokságot vezető tábornok hétfőn a katonai egység közösségi oldalán megjelent videóban azt közölte, hogy az amerikai hadsereg repülőgépei az elmúlt több mint két hétben hatezret meghaladó bevetést hajtottak végre Irán fölött.
Kijelentette, hogy az Egyesült Államok komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy kiiktassa az Irán által a Hormuzi-szoros közlekedési biztonságára jelentett veszélyt.
„A légi, szárazföldi és légi képességek kombinációja révén sikeresen elpusztítottunk több mint 100 iráni haditengerészeti egységet, és még nem fejeztük be” – fogalmazott Brad Cooper, aki arról is beszámolt, hogy a hétfői műveletek az iráni rakéta- és dróngyártó infrastruktúra ellen irányulnak, a szélesebb termelési bázis megsemmisítésének jegyében.