Jóváhagyta a francia nemzetgyűlés az eutanáziatörvényt, az elviselhetetlen fájdalmakkal küzdő, gyógyíthatatlan betegek szigorú szabályok mellett, asszisztált körülmények között megválhatnak életüktől.
Az EconomX cikkéből kiderül, 299-en szavaztak az indítvány mellett, 226-an ellene, de még a jobboldali többségű szenátusnak is bólintania kell.
Az ügyet a francia elnök, Emmanuel Macron a legfontosabb társadalmi reformként tűzte zászlajára 2022-es elnöki ciklusával.
A feltételek:
- franciaországi tartózkodási engedéllyel rendelkező vagy francia személynek kell lennie
- felnőtt, súlyos vagy gyógyíthatatlan vagy végstádiumú beteg embernek kell lennie, aki képes kifejezni akaratát.
A törvényi szöveg azt is előírja, hogy a beteg adja be önmagának a halálba segítő szert, kivéve, ha „fizikailag nem képes ezt megtenni”, ebben az esetben orvos vagy ápoló fogja megtenni, ők azonban megtagadhatják ezt a feladatot lelkiismereti okokra hivatkozva.
A törvényjavaslat összességében végül alig változott az első olvasathoz képest, amelyet tavaly májusban fogadott el a nemzetgyűlés.
Miután a beteg kéri a segítséget, két héten belül egy kijelölt orvoscsoport alkot kollektív véleményt, és ha támogatják a kérést, egy halálos anyagot írnak fel a betegnek.
Áprilisban tér vissza a javaslat a felsőházba, amelynek konzervatív többsége ellenzi a tervezetet, és amely első olvasatban el is utasította azt. A végső szót azonban a nemzetgyűlés fogja kimondani. A beterjesztő képviselő azt szeretné, hogy a szöveg végleges szavazása még a nyári szünet előtt megtörténjen.
Ha a törvény megszületik, Franciaország lesz a nyolcadik európai ország, amely legalizálja az eutanáziát. A passzív eutanázia egyébként már 10 éve szabad az országban, ez a beteg haláláig tartó folyamatos mélyaltatást jelenti.
A kérdés nagyon megosztó Franciaországban annak ellenére, hogy a felmérések szerint a társadalom több mint nyolcvan százaléka támogatja a javaslat elfogadását.