Nyitókép: MTI/AP/David F. Smith

Előkerültek Brigitte Bardot legszexibb fotói

Infostart / MTI
2025. december 28. 13:46
A világszerte elismert színésznő és énekesnő úgy döntött, feladja fényes karrierjét, hogy életét és energiáját az állatok védelmének és alapítványának szentelje - emlékeztet a közlemény, amely nem részletezi a halál napját. A filmdíva a múlt hónapban kórházba került.

Elhunyt Brigitte Bardot.

Az "isteni BB", az 1950-60-as évek szexszimbóluma több mint ötven évvel ezelőtt intett búcsút a filmezésnek, hátrahagyva mintegy ötven filmet. Szeptember 28-án töltötte be 91. életévét.

A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának összeállítása szerint Brigitte Anne-Marie Bardot Párizsban született, jómódú, konzervatív katolikus családban nevelkedett. Szülei megkövetelték a jó modort, az illő ruhaviseletet, ügyeltek a megfelelő barátok kiválasztására és a taníttatására. Ötéves korától járatták zene- és táncórákra, anyja a jövendő kecses balerinát látta benne, Brigitte pedig a kitörés lehetőségét.

Tizenhat éves korában már az Elle magazin címlapjáról mosolygott bájos, kicsit szemtelen kamaszarcával. Így fedezte fel a film számára a rendező Roger Vadim, aki - a szülők heves ellenzése dacára - 1952-ben feleségül vette, és sztárt faragott belőle. Tőle tudta meg, hogy ajakbiggyesztése ellenállhatatlan, szűk farmerbe és merész bikinibe bújtatott teste izgató, ő pedig tökéletesen domborított a felvevőgép előtt. Kilenc közös filmet forgattak, együttélésük öt évig tartott.