Jim Taiclet a cég negyedéves eredménybeszámolóján közölte, hogy már nem kell sok az új rakétaelhárító fegyver befejezéséhez. Az eszközt a Donald Trump elnök által bejelentett Golden Dome, vagyis Aranykupola rakétavédelmi komplexumhoz fejlesztik. Egyelőre azonban nem dőlt el, hogy melyek lesznek azok a hadiipari beszállítók, amelyektől az amerikai kormány majd megrendeli az egyes elemeket. Mivel nagy a titkolózás, ez is csak úgy derült ki, hogy júliusban a Northrop Grumman vállalat egyik vezetője elszólta magát: több cég is versenyez azért, hogy vele szerződjön a Pentagon.
Erre reagált most a Lockheed-Martin vezérigazgatója azzal, hogy az ő rakétagyilkos űrfegyverüket már 2028-ban ki tudják próbálni. Jim Taiclet külön hangsúlyozta, hogy nem makettről, hanem valódi, működő eszközről van szó, amit nagy sorozatban lehet majd gyártani. Azt is elárulta, hogy az Aranykupola miatt átszervezték az egész céget. Úgy osztották el a kutatás-fejlesztésre szánt pénzt, hogy a vállalat minden üzleti egysége lehetőséget kapjon valamilyen, a rakétavédelmi rendszerhez kapcsolódó program beindtására. „Az elmúlt öt évben ebbe a irányba fejlődtünk, és azt hiszem, mostanra értünk fel a csúcsra” – tette hozzá a vezérigazgató.
Ellenben a 2028-ra ígért rakétavadász űrfegyverről nem árult el technikai részleteket, mondván, hogy az egész fejlesztés szupertitkos minősítésű. Így a The War Zone a korábban már kiszivárgott értesülésekből csipegette össze mindazt, amit eddig tudni lehet Donald Trump nagyívű elképzeléseiről.
A lényeg az, hogy egy olyan védelmi rendszert akarnak létrehozni, amely bármilyen, az Egyesült Államok ellen indított földrészközi rakétát, hiperszonikus fegyvert vagy úgynevezett aeroballisztikus eszközt képes megsemmisíteni. Ehhez egy rendkívül fejlett, az egész világra kiterjedő megfigyelő hálózatot fognak kiépíteni, amely már az indítás pillanatában fel tudja fedezni az ellenséges rakétákat.
Erre azért van szükség, mert ekkor a legsebezhetőbbek, így ilyenkor a legkönnyebb megsemmisíteni ezeket – magyarázta a Defense One-nak adott interjúban az amerikai űrhaderő parancsnoka. „Nem csak arról van szó, hogy űrbe telepített vadászműholdakra van szükségünk, hanem arról is, hogy azokat már az ellenséges rakéták kilövésekor be tudjuk vetni. Azt akarjuk, hogy a hazánktól a lehető legtávolabb legyünk képesek ártalmatlanná tenni az ellenünk kilőtt rakétákat. Ehhez pedig olyan elhárító eszközök kellenek, amik hihetetlenül gyorsak és halálosan pontosak” – mondta Saltzman tábornok.
Ilyen elhárító műholdakat egyszer már tervbe vettek az USA-ban. 1983-ban Ronald Reagan, az Egyesült Államok akkori elnöke hirdette meg a stratégiai védelmi kezdeményezést (SDI), amit a köznyelv csak űrfegyverkezésnek vagy csillagháborús programnak hívott. Végül nem sok minden valósult meg az elképzelésekből, viszont az SDI arra jó volt, hogy olyan fegyverkezési versenybe hajszolja Moszkvát, ami végül is anyagilag roppantotta össze a Szovjetuniót. A csillagháborús tervek egyike volt a Ragyogó Kavicsok (Brilliant Pebbles), ami kinetikus energiával pusztító műholdak hatalmas hálózata lett volna. A kis méretű, világűrben keringő eszközök egyszerűen nekiszáguldottak volna a kozmoszba kilépő ellenséges rakétáknak. Azok ugyanis a pályájuk nagy részén a Föld légkörén kívül repülnek.
Szakértők szerint noha az elgondolást ma már könnyebb megvalósítani, de azért még mindig komoly kihívást jelent a mérnökök számára. Leginkább azért, mert a hatékony működéséhez – a kiterjedt érzékelő hálózat mellett – egy olyan tűzvezető központ is kell, amely villámgyorsan képes kiértékelni a beérkező felderítési adatokat, hogy aztán legalább ennyire sebesen célra is vezesse az elhárító műholdakat.
Ehhez a feladathoz az ember egymaga már kevés, szükség van a mesterséges intelligenciára.
„Azért kell a gépek segítsége, mert már nem arról van szó, hogy Észak-Koreából vagy Iránból pár darab rakétát indítanak az Egyesült Államok irányába. Most több tucat vagy akár több száz rakétáról beszélünk, amiket Oroszországból vagy Kínából lőnének ki. Ezeket a lehető leggyorsabban el kell találni, és a mesterséges intelligencia ezt sokkal gyorsabban tudja megoldani, mint egy ember” – nyilatkozott a Defense One-nak egy nevének elhallgatását kérő, magas rangú amerikai tiszt. Vagyis az MI-fejlesztés legalább annyira fontos az Aranykupola megalkotásához, mint a kozmoszban keringő rakétavadász műholdak vagy az egész világot folyamatosan figyelő felderítőhálózat létrehozása.
Ugyanakkor nagyszámú elhárítófegyver űrbe telepítése, majd az egész rendszer üzemeltetése és karbantartása horribilis pénzbe kerülhet. Már most azt hallani, hogy ha a washingtoni vezetés az Aranykupola minden lehetőségét ki akarja aknázni, akkor az szerényen számolva is több mint 100 milliárd dollárba kerülne. De van még egy szempont, amit szintén érdemes megfontolni: az 1967-ben született világűrszerződés egyebek mellett kimondja, hogy tilos a kozmoszba és a Holdra nukleáris fegyvereket vagy más, tömegpusztító eszközöket telepíteni. Igaz, a megállapodás szó szerint nem említi az űrben keringő elhárító rendszereket, de tágabb értelmezésben mégiscsak tiltja azokat.
Az amerikai űrhaderő parancsnoka viszont másképpen vélekedik erről. B. Chance Saltzmann tábornok azt hangsúlyozta, hogy Kína és Oroszország már egy ideje űrfegyvereket próbál létrehozni, amit az Egyesült Államok sem nézhet tétlenül. „Nemrégiben kénytelenek voltunk mi is szintet lépni, mert mostanra a világűr háborús övezetté vált” – mondta a tábornok.