Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Motoros rockerből politikai veterán – először lehet női vezetője Japánnak

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2025. október 18. 10:52
Jóllehet bizonytalan a japán belpolitikai helyzet, akár női miniszterelnöke is lehet a szigetországnak – Japán történelmében először. A kormányzó Liberális Demokrata Párt élére nemrégiben megválasztott Takaicsi Szanae esélyeiről Csenger Ádám, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője beszélt az InfoRádióban.

Október 10-ig biztosnak tűnt, hogy Takaicsi Szanae lesz Japán első női miniszterelnöke, azóta viszont „történt egy s más”, mindenekelőtt pénteken felbomlott a japán kormánykoalíció – fogalmazott az InfoRádióban Csenger Ádám. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője úgy látja, azóta szinte napról napra változik a helyzet. Szerdán például a Liberális Demokrata Párt (LDP) és az egyik legnagyobb ellenzéki erő arról tárgyalt, hogy esetleg együtt alkotnának koalíciót, amivel még nem lenne meg Takaicsi többsége a jövő héten esedékes miniszterelnöki szavazás első körében, de a második fordulót valószínűleg megnyerné. „De még távolról sem biztos, hogy lesz, vagy hogy ebben a formában megállapodás” – mondta az elemző, annak lehetőségét is megemlítve, hogy végül ellenzéki erők is kisebbségi kormányt alakíthatnak.

Takaicsi Szanae fiatal korában rockzenésznek készült, motorozott, de több mint harmincévnyi politizálás után ma már közéleti veteránnak számít a 64 éves asszony. Mentora a néhai Abe Sinzo, Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő egykori miniszterelnöke volt, akinek a kormányaiban a belügyi és a gazdasági-biztonsági tárcákat is vezette, továbbá többször is próbálkozott a múltban az LPD pártelnöki posztját elnyerni, de ez csak idén október elején sikerült.

„Pártja konzervatív szárnyához tartozik, ez vezetett amúgy a koalíció felbomlásához, a Komeito Párt számára ugyanis nem igazán voltak kompatibilisek Takaicsi nézetei, bár a pártelnöki kampány során igyekezett mérsékeltebb hangot megütni” – mondta Csenger Ádám.

Az elemző kitért arra is, hogy a jelek szerint a japán társadalom különösebb fenntartások nélkül elfogadna egy női miniszterelnököt, de mérföldkő lenne, ha Takaicsi Szanae vezetné a szigetországot, noha női mivolta azonban nem igazán volt megosztó téma.

Takaicsi megválasztása esetén egykori mentora gazdaságpolitikáját, az úgynevezett Abenomicsot vinné tovább, ami magasabb költségvetési kiadásokkal és alacsonyabb hitelfelvétellel járna, de emellett a fegyverkezésre fordított kiadásokat is növelné. Utóbbi törekvéssel amúgy nincs egyedül – jegyezte meg Csenger Ádám –, ugyanis a változó geopolitikai viszonyok – mindenekelőtt Kína megerősödése és az Észak-Korea jelentette fenyegetések – miatt

egyre többen támogatják a fegyverkezésre szánt összegek emelését, illetve a pacifista alkotmány módosítását.

Takaicsi is, noha a pártelnöki kampány során mérsékeltebb hangot ütött meg Kínával kapcsolatban, fontosnak nevezte a kölcsönös kapcsolatok pozitív irányba történő mozdítását, miközben korábbi megnyilvánulásai nem ilyen jellegűek voltak.

Az elemző hozzátette: ami az Egyesült Államokat illeti, Donald Trump bizonytalansági faktor, de Japánnak a legfontosabb biztonsági partnere. A két ország között védelmi szövetség áll fenn, Takaicsi pedig vélhetően még szorosabbra fűzné a szigetország viszonyát az Egyesült Államokkal. Csenger Ádám kiemelte: bárki is lesz a miniszterelnök, fontos feladata lesz, hogy a korábban „tető alá hozott” vámmegállapodást Amerikával a gyakorlatba átültesse, illetve hogy ennek részleteit kialakítsa az USA-val.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Először lehet női miniszterelnöke Japánnak – Csenger Ádám
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást