Dieter Reiter müncheni polgármester közlése szerint legalább 17 óráig zárva marad a Theresenewiesén zajló sörfesztivál is, mivel a reggeli házrobbanás után egy ismeretlen telefonálótól bombafenyegetést kapott. A hatóságok abból indulnak ki, hogy egy esetleges merényletsorozat sem zárható ki, ami az Oktoberfestet is érintheti. Ezért a rendőrséggel egyeztetve a rendezők úgy döntöttek, hogy a fesztivál legalább 17 órág ki sem nyit. „Az Oktoberfestet is veszély fenyegeti” – fogalmazott a polgármester, hangsúlyozva, hogy ilyen körülmények között nem nem lehet vállalni a fesztivál megnyitásának kockázatát sem.
A müncheni rendőrség és tűzoltóság egy nagyobb tűzhöz és feltételezett robbanásokhoz vonult ki szerdán kora reggel a Lerchenau városrészbe. Az incidensnek immár megerősített hírek szerint egy halálos áldozata, továbbá egy sérültje is van. A müncheni rendőrség bűnügyi szolgálata nyomozást indított az eset körülményeinek tisztázására, az embereket a nagyszabású akció végéig a terület elkerülésére szólították fel.
A helyszínen speciális, bombakereső egységek is dolgoznak. A Bild úgy tudja, hogy az első bejelentés hajnali 4.40-kor érkezett a tűzoltóságra arról, hogy egy épület lángol, majd a kiérkező egységeket hangos robbanások fogadták, mint kiderült, robbanószerkezeteket helyeztek el a házban. A közeli tó partján egy férfit találtak lőtt sebekkel – mint kiderült, a szülei házában történtek a robbanások, és csaptak fel a lángok. A német lap szerint a férfi öngyilkosságot követett el. Egy hátizsákot viselt, a hatóságok attól tartottak, hogy abban is bombaszerkezet lehet. Ezért is volt szükség a bombakereső egységek bevetésére. Egyelőre egy eltűnt is személyt is keresnek a rendőrök, de állításuk szerint ő nem jelent veszélyt.
A rendőrség nagy erőkkel vizsgálja, hogy lehetnek-e még máshol is olyan csapdabombák, mint amilyet az elkövető használt a házban,
és emiatt a környéket teljesen lezárták, a környékbeli iskolákban is felfüggesztették az oktatást.
Az első feltételezések szerint családi konfliktus áll az eset hátterében, de a Tagesspiegel arról ír, hogy a rendőrök Antifa-kapcsolatokat is vizsgálnak egy online megjelent poszt miatt, amelynek az volt a címe, hogy az Antifa támadást jelent, és benne müncheni támadásokról írnak luxusautók ellen.
Délben a rendőrség már gyanúsítottként beszélt a tó partján talált férfiról, akinek Starnbergben lévő lakását megszállták a speciális egységek, de a művelet lassan haladt, mert először arról kell meggyőződni, hogy nincsenek-e csapdabombák az ingatlanban is.
Az Oktoberfest területére nemcsak a látogatókat nem engedik be, de az alkalmazottakat is kiküldték a rendőrök, és most alaposan átkutatják a fesztivál területét. Továbbra is robbanásveszélyt emlegetnek az akció okaként.
Oktoberfest: nem könnyű az idei szezon
A szeptember 20-án nyílt és és október 5-ig tartó, több mint 200 éves múltra visszatekintő fesztiválra eddig ugyancsak rájárt a rúd. A múlt hét második felében a fesztiválon egy halottat találtak, a beszámolók szerint a hatóságok ugyanakkor az idegenkezűséget kizárták. A tragédia ellenére a fesztivál programja folytatódott, további részleteket a haláleset körülményeiről, továbbá a nyomozás eredményéről egyelőre nem közöltek.
Szombaton pedig kora délután pánik tört ki a látogatók körében, miután a túlzsúfoltság miatt a fesztivál bejáratait ideglenesen bezárták. A zárlat idején már mintegy 300 ezer látogató tartózkodott a „Wiesén”. A történtek nyomán sokan panaszkodtak az általuk nem megfelelőnek tartott biztonsági intézkedések miatt, amit az illetékes hatóságok határozottan cáfoltak.
A rendezők az Oktoberfest nyitásakor a korábbi fesztiválokon immár megszokott mintegy hatmillió látogatóra számítottak. A történtek nyomán ennek meghaladása aligha várható.