Elon Musk nem mérnök abban az értelemben, hogy nincs mérnöki diplomája, de ettől még a hivatalos beosztása az SpaceX-nél főmérnök, de a legfontosabb tulajdonsága, hogy minden problémát megpróbál visszavezetni a fizika alapelveiig – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bazsó Gábor. Az autóipari és -technológiai szakértő példaként a Teslát hozta, ahol azt vizsgálta, hogy mennyivel hatékonyabb az elektromos motor, és aztán azt, hogy miként lehet jó villanyautót készíteni.
„Mindent lebont, végigvisz az egész probléma valóságos, ténylegesen kiszámolható fizikai gyökeréig, és elkezdi egyesével a konkrét útban lévő problémákat fölszámolni, illetve fölszámoltatni az emberekkel. Nyilvánvalóan Musk nem saját maga csinál mindent a logarlécével, és nem is ez a szuperképessége.
A szuperképessége az, hogy egyrészt ezekben a nagyon bonyolultnak tűnő gordiuszi csomókban meg tudja találni vagy találtatni az emberekkel, hogy hogyan lesz mégis megoldás, másrészt, hogy ténylegesen egy Steve Jobs értelemben kellemetlen, rosszfej vállalatvezető”
– mondta a szakértő, és felidézte, hogy az egykori legendás Apple-vezérhez hasonlóan akár évtizedes, közeli munkatársait is elküldi egyik napról a másikra, ha úgy érzi, hogy nem szolgálják már kellően az ügyet.
Bazsó Gábor épp ezt emelte ki, hogy Elon Musk számára az „ügy” a fontos, nem csak pénzt akar keresni, és aki úgy véli, hogy csak egy szélhámos, az nem fogja megérteni, ki valójában Musk, mert szélhámosként nem tudta volna felépíteni a semmiből a világ egyik legnagyobb autóipari szereplőjét, a Teslát, vagy a világ legnagyobb űripari vállalatát, a SpaceX-et, amely az űrpiacon már 90 százalékos részesedést szerzett magáncégként, miközben ez a terület korábban kontinensnyi országoké volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett olyan vállalkozásai vannak, mint a Neuralink, a Boring Company vagy éppen a Twitter, amelyet „mindenki temetett, amikor megvette és kirúgta az emberek 90 százalékát, most viszont ott tartunk, hogy el kell venni tőle, mert nem lehet egy embernek egyszemélyi tulajdona a világ legfontosabb meghatározó közösségi médiája”. Megcsinálta az xAI-t is, amely a mesterséges intelligencia területén tör előre.
„Nincs az az ember, aki ennyi területen ennyire meghatározó, valóban létező, fizikailag megfogható tárgyakat előállító, illetve szolgáltatásokat nyújtó cégeket oda tudna hazudni, mert ezek ott vannak, ezekkel nem lehet vitatkozni” – mondta Bazsó Gábor Karotta.
A felvetésre, hogy valójában Elon Musknak mi az „ügy”, azt mondta, „
nem egy ügy, hanem több ügy van, és azért működnek ezek a cégek, mert mindegyik véresen komolyan veszi a saját misszióját”
– mondta a szakértő, és felidézte, hogy amikor a PayPal elődjével először keresett sok pénzt, akkor ezt nem magára költötte, hanem elkezdett gondolkodni azon, hogy minek van értelme, és arra jutott, hogy miért ne olyasmivel foglalkozzon, ami jobbá teszi az emberiség életét. „Ezen lehet röhögni, hogy mekkora messianisztikus megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy valaki fontossal akarjon foglalkozni, de összességében a világnak mégiscsak jobbat tesz az, ha valaki messianisztikus megszállottságból jó dolgokat akar csinálni, mint ha hülyeségeket akar csinálni, vagy eleve nem foglalkozik semmilyen szinten a közjóval” – mondta.
Elon Musk ekkor kezdett el foglalkozni a Teslával, majd a SpaceX-szel, és noha minden hozzáértő azt mondta, hogy „ez egy hülyeség, reménytelen, nem fog működni soha, nevetséges, nem így kell csinálni a dolgokat, és különben is ki vagy te”, de összességében mégiscsak úgy tűnik, hogy igaza volt ezekben a kérdésekben. „Ezért minden egyes kérdés esetében, amikor a Musk mond valamit, mostanra minimum jár neki, hogy végiggondoljuk, hogy nem lehet-e, hogy ez is csak egy ilyen eset, de ez nem azt jelenti, hogy ő a Jóisten, és hogy mindenben igaza van” – tette hozzá. Elismerte, hogy voltak dolgok, amikben rossz döntést hozott, vagy hülyeségeket mondott, és „ténylegesen ír hajmeresztő hülyeségeket”.
A kérdésre, hogy Elon Musk egy jó szamaritánus vagy hatalmat akar, amihez az eszközök ott vannak a kezében, Bazsó Gábor azt mondta, „biztos, hogy szolgálni akar, de az, hogy ez végül mégis a pokolba visz-e, igazából nem egyértelmű, benne van a pakliban”. Ugyanakkor úgy látja, a világ biztos, hogy nem lesz rosszabb hely az elektrifikációtól, és az űr fantasztikus lehetőségeket adott már az emberiségnek, de lehet nagyon rosszra is használni. Amikor a Starlinket indította, kinevették, hogy egy magáncég akar olyan műholdrendszert, amely a világon mindenhol internetet biztosíthat, most meg arról van szó, hogy „lehet-e egy embernek akkora hatalma, hogy a világ messze legnagyobb globális kommunikációs hálózata fölött diszponál”. A szakértő szerint a kettő egyszerre nem létezhet, és az kiderült például, hogy Ukrajna nem nagyon maradhatott volna talpon a Starlink szolgáltatása nélkül, hiszen a háború kezdetétől ez biztosítja a harctéri kommunikációt. Más kérdés, hogy nem mindig ingyen és nem mindenre biztosítja ezt Musk, és a szakértő szerint itt vitatható, hogy egy magánember dönthet-e olyan kérdésekben, amelyekben normális esetekben nagyhatalmak meg nemzetközi szervezetek szoktak. „Jobb híján együtt kell élni ezzel és nagyon reménykednie kell mindenkinek, hogy ezek a vállalatok valamilyen értelemben mégis a közjó maximalizálására törekednek” – tette hozzá.
Elon Musk rövid kormányzati szerepvállalásáról Bazsó Gábor azt mondta, most megtanulta a saját bőrén, hogy ehhez nem ért igazán jól, és biztos benne, ha ő őszintén értékelné a közéleti szerepvállalásának a sikerességét, akkor nem adna magának jó osztályzatot. Kimutathatóan nagyon rossz hatást gyakorolt a cégei megítélésére és sok esetben az értékesítési számaira is, hogy beleártotta magát a politikába. Ugyanakkor Musk számos közéleti problémát azonosít, és nyomasztják a demográfiai folyamatok, a migrációs kérdés, és még egy sor probléma. Ezek aktívan foglalkoztatják, de van benne személyes sértettség is, az amerikai elnökválasztási kampányba a szakértő szerint azért kapcsolódott be, mert a Biden-adminisztráció a társadalmi szakadék bemutatására a világ egyik leggazdagabb emberét, Elon Muskot használta fel a mindenkori rossz példának.
„Ez neki nagyon fájt, és nagyon dühös lett tőle. Már menet közben is érződött, hogy ezt ő nagyon rossz irányba tolja, és miközben elméletileg az ő cégeinek egy nagyon jelentős részének alapvetően amerikai értelemben progresszív és balos ügyei vannak, a cégeinek a munkavállalói is progresszívek, és ő is az volt egész életében az volt, de
annyiszor törölték bele a lábukat azért, mert ő a leggazdagabb ember a Földön, hogy azt mondta, hogy akkor rohadjatok meg, akkor játsszuk le egymással”
– mondta.
Bazsó Gábor szerint lehet arról vitatkozni, hogy ez okos dolog volt-e, ízléses volt-e, és szerinte azt is fogják majd vizsgálni utólag, hogy az, hogy hatalomra segítette Donald Trumpot, az így összességében az univerzumot a világ végéhez közelebb tolta-e. Most viszont újra a vállalatait kell menedzselnie, mert azoknak az ügyei az emberiségnek szerinte nagyon sok szempontból sorskérdései.