Nyitókép: Arvind Yadav/Hindustan Times/Getty Images

Családtagjai vádolják szexuális zaklatással Elon Musk apját

Infostart
2025. szeptember 24. 22:05
Összesen öt saját vagy nevelt gyermeke vádolta meg eddig azzal, hogy finoman szólva nem megfelelően viselkedett velük. A techmilliárdos Elon Musk is nyilvánvalóvá tette: megvan az oka annak, amiért nem tartja a kapcsolatot Errol Muskkal.

Családtagokkal készült interjúk, családi levelezés és szociális munkásokkal készült beszélgetések alapján a New York Times azt írja, hogy több gyereke is azzal vádolja Errol Muskot, hogy szexuálisan zaklatta őket – írja a Telex.

Az amerikai lap szerint Elon Musk 79 éves apja most is a család legbefolyásosabb tagja. Errol Musk abszurdnak és nevetségesnek nevezte a vádaskodást.

A dél-afrikai milliárdossal szemben először 1993-ban merült fel szexuális zaklatási vád, akkor négyéves mostohalánya azt állította, hogy apja fogdosta őt otthon. Tíz évvel később ugyanez a lány rajtakapta Errol Muskot, amint az ő használt fehérneműjét szagolgatja. Mostohafia is azzal vádolta a vállalkozót, hogy gyerekkorában fogdosta a fenekét.

Errol Muskot öt gyermeke illette hasonló vádakkal, emiatt összesen három eljárás indult, elmarasztaló ítélet pedig egy esetben sem született. Elon Musk sem tartja egyébként a kapcsolatot apjával, mert mint egyszer fogalmazott, apja „szinte minden elképzelhető szörnyű dolgot megtett”.