Kósa Lajos kedd reggel be is nyújtotta az Országgyűlésnek „a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről” szóló határozati javaslatát, amelyre Németh Szilárd egyszerűen csak „lex” Ruszin-Szendiként utalt posztjában, bár valójában nem törvényről, csak országgyűlési határozat javaslatáról van szó – írja a hvg.hu.
Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján Rétvári Bence belügyi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kezdeményezni fogják a lőfegyvertartás és -viselés szabályainak szigorítását. Ennek előzménye, hogy egy május 8-i kampányeseményéről készült felvételen az látszik, hogy Ruszin-Szendi Romulusz oldalán derékmagasságban, a pulóvere alatt egy szögletes tárgy dudorodik ki, amelyről nemrég az Origo állította, hogy pisztoly.
Az ügy kipattanása óta a rendőrség már le is foglalta a volt vezérkari főnök engedéllyel tartott kézifegyverét, illetve – mivel a fegyver politikai gyűlésen való viselése mindenképpen tilos – szabálysértési előkészítő eljárást is indítottak a tiszás katona-politikussal szemben. A kormánypárti politikusoknak ez nem elég, Rétvári Bence azt hangsúlyozta, hogy ha Ruszin-Szendi Romulusz többször is fegyverrel ment gyűlésre, akkor azt már bűncselekménynek kell minősíteni, Kósa Lajos pedig a meglévő jogszabályok szigorítását tartotta szükségesnek.
„Teljesen világos, hogy a volt katona viselkedése, hencegése az éles lőfegyverrel elfogadhatatlan és üldözendő” – fogalmazott Kósa a közösségi oldalán.
A most benyújtott javaslat azonban nem konkretizálja, hogy pontosan milyen jogszabályoknak és hogyan kell változniuk, mindösszesen egy hosszú, a politikai erőszak terjedését elítélő elvi nyilatkozat után a kormányt kérné fel, hogy dolgozzon ki a fizikai és digitális térben terjedő agresszió mérséklését elősegítő javaslatokat, ennek körében tekintse át a fegyvertartással és fegyverviseléssel kapcsolatos jogsértések esetén alkalmazandó szabályokat, és szükség esetén szigorítsa azokat.