Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a solingeni késelőt

Infostart
2025. szeptember 10. 12:59
A németországi Solingenben elkövetett, iszlamista indíttatású halálos késelés elkövetőjét életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szerdán.

A düsseldorfi tartományi felsőbíróság megállapította, hogy a szíriai illetőségű tettes különlegesen súlyos bűncselekményt követett el, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az elítélt halála előtt szabadlábra kerüljön. A bíróság ítéletében kimondta: a férfi az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaként három embert mindenféle indíték nélkül, orvul meggyilkolt.

A fiatal szíriai férfi 2024. augusztus 23-án, Solingen alapításának 650. évfordulója alkalmából szervezett Sokszínűség fesztiválján ölt meg három embert késsel, és további nyolcat megsebesített. A vádirat szerint a tettes hátulról szúrta meg áldozatait, a nyakukra, illetve felsőtestükre célzott késével. A támadás után elmenekült a helyszínről, és másnap fogták el.

Issa H. ellen aljas indítékkal elkövetett háromrendbeli emberölés és tízrendbeli gyilkossági kísérlet volt a vád, illetve az, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, amelynek órákkal a bűncselekmény előtt videoüzenetben fogadott hűséget. Az ügyészség szerint a férfi az interneten keresztül igyekezett felvenni a kapcsolatot dzsihadistákkal, akik ezt követően segítettek neki kiválasztani a gyilkossághoz használt fegyvereket.

A bírósági eljárás során a férfi májusban maga is beismerte tettét. "Ártatlanokat öltem meg, nem hitetleneket" - jelentette ki.