Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Sorban halnak meg az önkormányzati választások előtt az AfD jelöltjei

Infostart
2025. szeptember 4. 15:18
Rövid időn belül már hét jelöltje halt meg rejtélyes körülmények között az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak. A vezetés szerint mindegyik haláleset természetes okból történt.

Mindegyik elhunyt az Észak-Rajna–Vesztfália tartományában indult volna a szeptemberi helyhatósági választásokon, emiatt új szavazólapokat kell nyomtatni, az eddig beérkező levélszavazatokat pedig megsemmisítik – írja az Index.

A sorozatos elhalálozás még akkor is furcsa, ha a jelöltek egy része 70 év feletti volt, és az AfD egyik szóvivője kijelentette, többen is súlyos betegségben szenvedtek.

Kay Gottschalk, az AfD tartományi alelnöke visszautasította a halálesetekkel kapcsolatos találgatásokat, és a WELT TV-nek adott nyilatkozatában azt ígérte, hogy „a szükséges érzékenységgel és gondossággal fogjuk vizsgálni az ügyeket".

Azt külön kiemelte, hogy nincs gyilkosságra utaló jel, amit a rendőrség kommunikációja is megerősít, mivel a hatóság nem talált idegenkezűségre utaló jeleket.