Franciaország a palesztin állam elismerését tervezi – közölte csütörtök este Emmanuel Macron francia elnök az X-en. „Az igazságos és tartós közel-keleti béke iránti történelmi elkötelezettséghez hűen úgy döntöttem, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot. Ezt idén szeptemberben fogom ünnepélyesen bejelenteni az ENSZ Közgyűlésében” – írta a francia államfő, hozzátéve, hogy "a béke lehetséges", mindez pedig azon múlik, hogy ezt a franciák közösen az izraeliekkel, a palesztinokkal, valamint az európai és a nemzetközi partnerekkel megmutassák.
Macron bejegyzésében egyben hangsúlyozta, hogy sürgősen véget kell vetni a Gázai övezetben dúló háborúnak és segítséget kell nyújtani az ottani civil lakosságnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy biztosítani kell a Hamász palesztin terrorszervezet demilitarizálását. Kiemelte azt is, hogy szavatolni kell ezen felül a létrejövő palesztin állam életképességét is. „Nincs más alternatíva” – húzta alá.
A francia tervet élesen bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, mondván, egy ilyen lépés a terrorizmust jutalmazná, egyben pedig olyan veszélyeket rejt magában, hogy Iránnak egy újabb képviselőjét teremtik meg. „Ez a meggondolatlan döntés csak a Hamász propagandáját szolgálja, és visszaveti a békefolyamatot” – írta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön az X közösségi platformon, hozzátéve: a lépés "pofon" a Hamász és más szélsőséges csoportok által 2023. október 7-én végrehajtott mészárlás áldozatainak.
Csicsmann László az InfoRádióban felidézte, hogy a francia elnök nem először állt elő ezzel a kezdeményezéssel, a júniusra tervezett, de a közel-keleti konfliktus eszkalációja miatt elhalasztott, a kétállami megoldásról szóló ENSZ-konferencia kapcsán már felvetette a palesztin állam elismerésének lehetőségét. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a másik lökést a francia kezdeményezésnek az adhatta, hogy az elmúlt napokban összeomlottak a gázai tűzszünetről szóló tárgyalások, az Egyesült Államok és Izrael is hazarendelte Katarból a tárgyalódelegációját, és elsősorban a Hamászt nevezték meg felelősnek az egyeztetések kudarcáért.
„Van egy törés az Egyesült Államok és Franciaország között ebben a kérdésben, és a palesztin állam elismerése csak egy politikai nyilatkozat, amely a helyszínen a helyzetet nem igazán fogja megváltoztatni. Nem fogja közelebb hozni a palesztin állam megvalósítását, inkább egy olyan üzenet, amely arról szól, hogy ezt a kérdést asztalon kell tartani, és Franciaország továbbra is a kétállamos megoldást tartja elfogadhatónak” – mondta a Magyar Külügyi Intézet kutatója. Azt is felidézte, hogy Franciaország lépése nem úttörő, hiszen több mint 140 ország már elismerte Palesztinát, többségükben a globális dél államai, de vannak európai országok is a sorban, így Írország, Spanyolország vagy Norvégia.
A Közel-Kelet-szakértő úgy véli, az is közrehathatott, hogy 28 állam a napokban kiadott egy közös nyilatkozatot, amelyben felszólítja Izraelt és a Hamászt is, hogy működjön együtt a nemzetközi közösséggel: a Hamász feltétel nélkül adja át a túszokat, Izrael pedig tartsa be a nemzetközi jogot. Csicsmann László jelezte, hogy az Egyesült Királyság is csatlakozott az aláírókhoz, mert kritikusnak tartja a gázai humanitárius helyzetet, de Németország részéről is erősödik a kritika. Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas is jelezte, hogy az unió fenntartja a jogát a társulási megállapodás felülvizsgálatára. „Ugyanakkor ezt nem övezi konszenzus a tagállamok részéről, nem gondolom, hogy az Európai Unió szintjén bekövetkezhetne valamilyen intézkedés, az egyes tagállamok részéről viszont. elképzelhetőnek tartom, hogy az elkövetkezendő hetekben elismerik a palesztin államot” – mondta a kutató.