Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága még május 29-én jelezte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani a parajdi sóbányánál kialakult helyzetben. Románia utána aktiválta az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát, és így az út "egyenes lett".
Dóka Imre tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádiót csütörtökön arról tájékoztatta, hogy első körben a román belügy veszélyhelyzeti hivatalának jelezte a magyar katasztrófavédelem, hogy kész segítséget nyújtani. Ezt követően június 2-án az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül tíz szakértő felajánlását kérte a tagállamoktól Románia, ezen a ponton lépett be Magyarország.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azonnal felvette a kapcsolatot több olyan intézménnyel, ahol a szükséges szakemberek dolgoznak: Románia statikai hidrogeológus, illetve kőzetmechanikai, higiéniai, illetve környezetvédelmi szakértők jelentkezését várta. Dóka Imre elmondta, Magyarország tíz szakértőt ajánlott fel, olyan szakemberek, akik dolgoztak már külföldi káreseményeknél. Ezt követően június 3-án Románia egy statikai, két hidrogeológus, illetve egy környezetvédelmi szakértő jelentkezését fogadta el, és kezdődhetett is az út megszervezése, szerdán már indultak is a kárhelyszínre.
A. magyar szakemberek elméleti mérnöki munkát végeznek a sóbányánál, a kiküldetés – mint Dóka Imre folytatta – általában ilyenkor egy hét szokott lenni, ez viszont hosszabbodhat a szükséges feladatvégzés függvényében.
„A munka megszervezése a fogadó állam feladata, ott áll fel az operatív törzs, a beavatkozó csapatok munkáját segítik az elméleti szakemberek. Hogy milyen helyszínen jelennek meg, az is a parancstól függ, amit viszont a cél befolyásol; itt a cél a bánya részbeni megmentése, beavatkozásonként minél kisebb károkozással” – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.