Nyitókép: Facebook/Nagy Levente

Tragikus hírek: elárasztotta a víz a parajdi sóbányát – fotók

Infostart
2025. május 29. 11:50
Éjszaka teljesen megtelt vízzel a parajdi sóbánya turisztikai szintje – a vízszint már az ott működő föld alatti éttermet veszélyezteti.

A mentőcsapatok jelenleg a Telegdy nevű rész megóvásán dolgoznak, amely korábban borospinceként szolgált – nyilatkozta Nyágrus László polgármester a Transtelex kérdésére.

A parajdi sóbánya hatalmas csarnokai hetek óta veszélyben vannak, miután az esőzések miatt megduzzadó Korond-patak repedéseken keresztül utat talált a mélybe. A víz fokozatosan öntötte el a hét szintes rendszer alsó részeit, mára a turisták számára kiépített zóna is víz alá került.

Már szerdán arról beszéltek a helyiek, hogy több mint négy szint feltelt, és a só oldódása miatt a tartószerkezetek is instabillá válhatnak. A Transtelex számára szakértők azt is elmondták: ha a csarnokok beomlanak, a szivattyúzás és a szerkezeti megerősítés önmagában is több évig tartana, és csak az előkészítés költsége elérheti a 60 millió lejt. (Petres Sándor Hargita megyei prefektus korábban azt közölte, hogy a szakértők véleménye szerint hónapok alatt tudna csak a víz olyan mennyiségű sót feloldani a tárnákban, hogy stabilitási problémák lépjenek fel a bányában.)

A Salrom Országos Sóipari Társaság állítólag már megrendelte az első geofizikai szakvéleményt, de Parajdon sokan úgy érzik: mindez későn történik.

Az utolsó fotókat a turisztikai szintről egy helyi lakos készítette, mielőtt elhagyta volna a helyszínt:

A helyiek gyászként élik meg, ahogy eltűnik Székelyföld egyik legfontosabb, pótolhatatlan idegenforgalmi attrakciója, motorja, mely szinte az összes család megélhetéséhez hozzájárult a környéken. Nemcsak munkahelyek, hanem turisztikai vállalkozások tucatjai vannak veszélyben, és ha a bánya hosszú időre bezár, az egész térség – beleértve Szovátát, Korondot, Farkaslakát is – súlyos gazdasági válságba süllyedhet.