Nyitókép: Facebook/Parajd-Község Comuna-Praid

Dráma Parajdon: hullanak a sótömbök, mozog a talaj – új turisztikai részleget alakítanának ki

Infostart
2025. május 28. 13:47
Nagyon veszélyessé vált a helyszín, ahol a Korond-patak beömlik a parajdi sóbányába, ezért a hatóságok senkit nem engednek közel. A helyiek gyászolják a bányát és a turisztikai szezont.

A mélybe zuhanó víz miatt mozog a talaj a sóbánya fölött, és időnként a leeső sótömbök csattanását is hallani – írta a Székelyhon. A munkagépek már nem dolgoznak, a bánya fölötti terület életveszélyessé vált. Egyelőre nem tehetnek semmit, kivárnak, amíg eláll az eső, hogy tovább folytathassák a munkálatokat a sóbánya megmentéséért.

A lap beszámolója szerint kedden távozott az utolsó ember is a látogatási szintről, az ott korábban berendezkedett vállalkozások munkatársai – például a kalandpark üzemeltetője – kedden este még ki tudták menekíteni vagyontárgyaik utolsó, menthető részeit.

A bányabejáratnál olykor megjelennek pár percre a helyiek, illetve néhány turista. A lakók és a vállalkozók reménytelennek látják a helyzetet, jövőjükbe még bele sem mernek gondolni. A helyiek már gyászolják a sóbányát, illetve a turisztikai szezont, sokuk megélhetésének forrását – kedden a bejárat közelébe mécseseket, gyertyákat helyeztek ki.

Nyágrus László, aki az InfoRádióban is beszámolt a jelenlegi helyzetről, megerősítette, hogy instabil és beszakadhat a talaj a helyszínen. Mint mondta, a föld alatt most azon dolgoznak a bányászok, hogy megpróbálják megmenteni a korábban borospinceként használt Telegdy-bányarészt – az lehet ugyanis a jövőben az új turisztikai részleg. Két gát megépítésével próbálják elzárni, elválasztani azt a víz által veszélyeztetett részektől.

A helyiek szerint egyébként már több víznyelő is van, ahol zúdul be a víz a bányába.

Petres Sándor Hargita megyei prefektus korábban úgy fogalmazott, hogy "sajnos elvesztettük a csatát a természettel". Olyan helyzetre, mint ami most kialakult, vagyis hogy a Korond-patak becsült vízhozama a kedd reggeli órákban több mint százszorosa volt a normálisnak, az elmúlt 30 évben nem volt példa.

Az ár által szállított hordalék pedig szinte helyrehozhatatlanul megrongálta az elmúlt hetekben végzett helyreállítási munkálatokat.

A víz olyan sebességgel kezdett visszaáramlani a bányába, hogy azt jelenleg nem lehet megfékezni – mondta el.

Hangsúlyozta azonban, hogy a szakértők véleménye szerint elég hosszú időbe (hónapokba) telne, amíg a víz olyan mennyiségű sót oldana fel a tárnákban, hogy stabilitási problémák lépjenek fel a bányában.

A helyzetre kedden közleményben reagált a romániai Országos Sóipari Társaság (Salrom), mely szerint egyelőre ők sem tudják felmérni a károkat. Emlékeztettek: az elmúlt napokban, hetekben sürgősségi munkálatokba kezdtek, hogy elkerülje az újabb beázásokat, illetve az úgynevezett szuffóziót (a talajrészecskék kimosódásával járó eróziót). Többek között betonoztak és szigeteltek a patakmeder kritikusabb pontjain, új elkerülő csatorna építésébe fogtak, valamint két gátat is emeltek a vízhozam szabályozására.

Bíró Barna-Botond, Hargita megye önkormányzatának elnöke csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében bejelentette, hogy válságkezelő csoportot hívott össze a parajdi sóbánya ügyében, hogy "gyors, összehangolt és hatékony fellépéssel megvédjék a közösség jövőjét, a helyi turizmust". A bánya megmentését célzó elengedhetetlen sürgős műszaki beavatkozások mellett - ami a szakemberek feladata -, átfogó turizmusmentő kampányra is szükség van, mely új lendületet adhat a térségnek.

Azt kérte a szakemberektől - turisztikai szakértőktől és térségfejlesztéshez értőktől -, hogy még a héten találkozzanak a parajdi vállalkozókkal, hallgassák meg álláspontjukat, és utána dolgozzanak ki javaslatot, amely alapján a megyei önkormányzat "országos turisztikai felhívással" fordulhat a magyar vagy a román kormányhoz segítségért - részletezte Bíró Barna-Botond.

  • Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, melyet pénteken június 6-áig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt.
  • A Hargita megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére.
  • Parajd lakosainak 80 százaléka a turizmusból él.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségi panaszra is javallott.