„Erdélyi magyar ember Simionra nem szavaz. Nemcsak azért, amit tett és mondott, hanem azért is, mert messziről bűzlik a mögöttes erők szekus gúnyája. Ezek ugyanazok, akik 1990-ben pogromot szerveztek Marosvásárhelyen, bányászjárásokat Bukarestbe, és az elmúlt 35 évben folytatták a Ceausescu által elkezdett asszimilációs politikát. A kilencvenes évek második felében a kolozsvári utcákon verekedve ismertem meg ezt a szagot, beleverték az orromat, és még mindig szerencsésebb vagyok, mint a szüleim generációja, akik közül jópáran a börtönben, milíciákon fűtőtesthez bilincselve, vagy a Duna-csatornánál tanulták meg, hogy az alig száz éves Romániában nincs joga magyarul érezni, gondolkodni, beszélni az ezeréve ott élő őshonos magyar nemzeti közösségnek” – írja Demeter Szilárd a Mandineren megjelent véleménycikkében.
„Az előzetes felmérések szerint románok milliói fognak Simionra szavazni. Akik ugyanazt gondolják, mint Simion. Ha Dan Nicusor győzne, attól még nem lesznek egyik napról a másikra „européerek”, jelentsen ez a szó bármit is (eddigi tapasztalatom szerint leginkább képmutatást jelent, de ez most mindegy). Velük valamit kezdenünk kell. Ugyanis együtt élünk ezekkel az emberekkel. Az RMDSZ-szel sok bajom volt az elmúlt 35 évben, le is írtam ezeket, meg is vitattuk, ettől még tény: az egyedüli bukaresti politikai érdekképviseletünket RMDSZ-nek hívják. Fel kell mutatni mögötte a közösségi erőt. Menjünk szavazni, hogy a magyarlakta régiók üzenete egyértelmű legyen: nem csak voltunk, hanem vagyunk és leszünk is” – teszi hozzá.
Demeter Szilárd a magyarországi ellenzék rövid bírálata után hozzátette: „Az etnikai alapú politizálást nem felcserélni kell világnézeti elvtársi összeborulásra, hanem erősítenünk kell a nemzeti érdekérvényesítést. Hasonló a probléma a román elittel is: diplomákkal érvelnek egy olyan választói tömeg meggyőzése érdekében, akiknek épp a diplomásokkal lett tele a hócipőjük, mert becsapva érzik magukat. A román elit nemhogy nem tette naggyá Romániát, hanem az elmúlt 35 évben gyakorlatilag eladta kilóra, és románok millióit késztetett külföldi vendégmunkás-létre. Ez a tömeg most dühös. Csakhogy: mivel a román elit többsége kimondatlanul legalább annyira sovén és magyargyűlölő, mint Simion szavazói (…), meg fogják találni a közös hangot. Szóval nem csak az az igazán fontos, hogy ki nyer vasárnap, hanem hogy mi lesz hétfőtől. Nehéz időszak következik, mert #bezzegromániában az elit felélte Románia jövőjét, a nacionálkommunizmus szelleme meg köztünk jár (…).”
Szerinte nincs az az anyaországi politikus vagy párt, aki/ami Bukarestben el tudná végezni az RMDSZ munkáját, de erős anyaországi védhatalomként segíteni tudják az érdekérvényesítést. Végül úgy zárta bejegyzését: „Menjünk szavazni, hogy egyértelművé váljon: a több mint egymilliós erdélyi magyarsággal számolni kell, akárki is ül a Cotroceni-palotában. Ha beleszólhatunk Románia jövőjének alakításába, akkor lehet Erdély és Székelyföld még élhető unokáink számára is. Ha a románok döntenek rólunk, akkor nem lesz Erdély. Se magyar, se román, se semmilyen. És Románia lesz Székelyföld helyén is. Az utolsó magyar még talán megkondíthatja a harangot Csíksomlyón.”