Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Tisztességtelen választási ígéretek miatt figyelmeztetett a berlini gazdaságkutató intézet vezetője

Infostart
2025. január 7. 09:42
Kendőzetlen üzenetet intézet a parlament pártjaihoz az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet vezetője. Kevesebb mint két hónappal a február 23-i előrehozott választások előtt Marcel Fratzscher azzal vádolta a pártokat, hogy hamis ígéretekkel igyekeznek megtéveszteni a választókat.

"Leginkább az döbbent meg, hogy a pártok meg akarják téveszteni a választókat" – idézték a berlini gazdaságkutató intézet (DIW) vezetőjét, aki szerint nem az igazat tárják a szavazók elé, és választási ígéretekkel igyekeznek túllicitálni egymást.

Az éllovas ezen a téren a szabad demokrata FDP 138 milliárd eurós adókedvezményre vonatkozó ígérettel, különös tekintettel a legjobban keresőkre – utalt rá az Ausgburger Allgemeine című lapnak nyilatkozva Fratzscher, aki szerint ugyanakkor a CDU, de az SPD és a Zöldek Pártja is jelentős adókedvezményekkel csalogatja a választókat.

"Ez nem csekélység, ezt nevezem átverésnek" – fogalmazott a DIW elnöke. Figyelmeztetett arra is, hogy Németországnak évi 40 milliárd eurós beruházásra van szüksége utakra, sínekre, hidakra és iskolákra, valamint további 30 milliárdra a hadsereg, a Bundeswehr fejlesztésére. Olyan összegekről van szó, amelyeket a folyó kiadásból nem lehet megtakarítani.

Marcell Fratzscher állást foglalt az úgynevezett adósságfék fenntartásával összefüggésben zajló vitákkal kapcsolatban is. Az alkotmányban rögzített, 2009-ben elfogadott adósságfék kimondja, hogy az adott időszakban csak a bruttó hazai termék 0,35 százaléka fordítható új hitelek felvételére. Az új adósságokhoz szerinte nem lehet "csupán negatívan" viszonyulni. Az adósságfék megszüntetése nélkül Németország nem képes "visszatalálni" a nagyobb gazdasági növekedéshez – vélekedett a DIW vezetője.