Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Szerb államfő: történelmi csúcson vannak kapcsolataink a magyarokkal

Infostart / MTI
2024. október 28. 12:47
A nehéz közös múlt után a Magyarország és Szerbia közötti kapcsolatok történelmi csúcson vannak - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök hétfőn Belgrádban miután találkozott Sulyok Tamás magyar államfővel.

A közös sajtótájékoztatón a szerb elnök köszönetet mondott Magyarország korábbi államfőinek, illetve a magyar miniszterelnöknek, amiért mindig a jó és baráti kapcsolatok kiépítésére törekedtek Szerbiával. Mint mondta: Szerbia Magyarországot nemcsak politikai stratégiai partnernek tartja, hanem őszinte barátjának is. Rámutatott, hogy a szerbek körében Magyarország nagyon népszerű, és a magyarokat barátaiknak tekintik. Aleksandar Vucic meggyőződésének adott hangot, hogy a hétfői találkozó különböző eseményei újabb láncszemei lesznek az erős barátságnak.

A szerb elnök köszönetet mondott magyar hivatali kollégájának azért, mert Budapest támogatja Szerbia európai integrációját. Az együttműködést véleménye szerint az erős gazdasági kapcsolatok is alátámasztják. Közölte: 12 évvel ezelőtt a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom 768 millió euró volt, míg tavaly már elérte a 3,1 milliárd eurót, így Magyarország a tizenkettedik helyről a negyedik helyre került Szerbia legfőbb külkereskedelmi partnereinek a listáján.

Aleksandar Vucic köszönetet mondott azért, mert számos stratégiai projektet Magyarország és Szerbia közösen valósít meg. Ilyen például a Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek átadását november 24-re tervezik. A szerb államfő reményének adott hangot, hogy a vasútvonal átadása előtt még alá tudják írni a magyar-szerb-északmacedón-görög vasútvonal kiépítésére vonatkozó nemzetközi megállapodást, és ezzel Budapesten keresztül Csehországgal, Lengyelországgal és Ausztriával is megszületik az összeköttetés.

Az energetikáról szólva a gáz- és kőolajvezetékek, illetve az elektromosenergia-hálózatok összekötéséről is szót ejtett Aleksandar Vucic. Mint mondta, ezekre a diverzifikáció miatt van szükség, az energiahordozókat a stabilitás érdekében jobb több helyről beszerezni. Rámutatott, hogy a gázt illetően Szerbia továbbra is megbízható partnere lesz Magyarországnak, ahogyan éveken keresztül Magyarország is Szerbia rendelkezésére állt. Reményét fejezte ki emellett, hogy 2028 végéig összekötik a két ország elektromosenergia-hálózatát is.

A szerb államfő a két ország, illetve a két nép jó kapcsolataival összefüggésben kiemelte a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerepét. Mind mondta, meggyőződése, hogy bárki is vezesse Szerbiát a jövőben, a megbékélés és a barátság politikája megmarad, a VMSZ pedig ennek a barátságnak és testvériségnek a hídja a magyarok és a szerbek között.