Nyitókép: Yauhen Yerchak/SOPA Images/Getty Images

Litvánia szavazott, kormányváltás következik

Infostart
2024. október 28. 08:33
Az ellenzéki győzelem miatt aligha valószínű, hogy megváltozik az eddigi nyugatbarát, Oroszországgal szemben távolságtartó politikai irány.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt nyerte a litván parlamenti választásokat vasárnap, leváltva ezzel az eddig kormányon lévő Ingrida Šimonytė miniszterelnököt és a kozervatív Haza Szövetség - Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD) pártot - írja a Politico.

A Szociáldemokrata Párt (LSDP) vezetője, Vilija Blinkevičiūtė "nagyszerű eredményként" jellemezte a választás végkimenetelét a párt választási központjában. Úgy fogalmazott: "Az emberek megmutatták, hogy változást szeretnének".

Mažvydas Jastramskis a Vilniusi Egyetem Nemzetközi kapcsolatok és Politikatudományi Intézetének docense a sajtónak azt nyilatkozta,

nem lesz könnyű meghatározni, valójában milyen változást jön majd a kereszténydemokraták kormányzásához képest.

Mint mondta, az LSDP továbbra is távolságtartó lesz Oroszországgal szemben, és nyugatbarát külpolitikát fog folytatni, a védelmi költségek növelésével.

A leendő miniszterelnök, Vilija Blinkevičiūtė EP képviselő reméli, hogy pártja koalícióra tud lépni a Litvániáért Demokrata Szövetség (DSVL) és a Litván Gazdák és Zöldek Szövetsége (LVŽS) pártokkal. Korábban azt nyilatkozta, feladja európai parlamenti mandátumát, ha megnyerik a választást, hogy új feladatkörére koncentrálhasson, habár ezt a voksolás estéjén nem erősítette meg újra.

A hivatalos eredmény szerint az LSDP 52 helyet szerzett meg a 141 fős parlamentben, az eddig kormányzó TS-LKD 28-at. A nacionalista-populista párt 20 képviselői helyet szerzett, a DSVL 14-et, míg a Liberális Mozgalom 12-t, az LVŽS pedig 8-at.