Nyitókép: YouTube

Drón rögzítette Jahja Szinvár utolsó másodperceit, az azonosításhoz levágták az ujját – videó

Infostart
2024. október 18. 10:33
Újabb részletek derültek ki a Hamász vezérének a likvidálásáról.

Az izraeli csapatok több mint egy éven át vadásztak a Hamász vezetőjére, aki nem sokkal az október 7-i támadások kitervelése után tűnt el Gázában. A 61 éves Jahja Szinvár állítólag az idő nagy részét az övezet alatti alagutakban rejtőzködve töltötte, testőrökkel és az Izraeltől elrabolt túszokból álló „emberi pajzzsal” együtt. A BBC szerint végül a Gázai övezet déli részén egy izraeli járőrrel való véletlen találkozás során érte a végzete.

A brit portál szerint a megöléséről annyit tudni az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint, hogy a 828. Bislamach-dandár egyik egysége szerdán járőrözött Rafah területén. Az izraeli csapatok három harcost azonosítottak és támadtak meg – és mindegyiket likvidálták. A katonák csütörtök reggelig nem is tértek vissza a helyszínre, ekkor, a halottak átvizsgálásakor derült ki, hogy az egyik holttest feltűnően hasonlít a Hamász vezetőjére.

A holttest azonban a helyszínen maradt a feltételezett csapdák miatt, helyette az áldozat ujjának egy részét távolították el és küldték el Izraelbe vizsgálatra. A holttestét végül kiemelték és még aznap Izraelbe szállították, amikor a területet biztonságossá tették.

Daniel Hagari, az IDF szóvivője azt mondta, hogy a katonák azonosították a három férfit, akik házról házra futottak, és még azelőtt elfogták őket, hogy szétváltak volna. Az azóta Szinvárként azonosított férfi „egyedül futott be az egyik épületbe”, és megölték, miután egy drónnal megtalálták.

Az izraeli hadsereg által csütörtökön késő este közzétett drónfelvételek állítólag Szinvár utolsó pillanatait mutatják, mielőtt megölték. A drón egy nagyrészt lerombolt épület nyitott ablakán repült be, és a törmelékekkel teleszórt ház első emeletén egy karosszékben ülő, eltakart fejű férfit közelít meg. A férfi, aki sérültnek tűnik, egy botnak tűnő tárgyat dob a drón felé, és a videó véget ér.

Bár Szinvárral nem egy célzott művelet során végeztek, az IDF azt közölte, hogy hetek óta olyan területeken tevékenykedett, ahol a hírszerzés szerint jelen volt. A hadsereg közleménye szerint az elmúlt hetekben délen végrehajtott műveletei korlátozták Szinvár "operatív mozgását", és ez vezetett a likvidálásához.