Nyitókép: ALEX HALADA

Egyre élesebb a szópárbaj Ausztriában a Szabadságpárt és a Néppárt elnöke között

Infostart
2024. október 17. 17:10
Példa nélküli és nem épp az esetleges együttműködés esélyét jelző üzengetés zajlik a parlamenti választásokon első és második helyen végzett osztrák parlamenti párt vezetője között.

Kedden a még hivatalban lévő Karl Nehammer kancellár, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke üzente meg a radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjének, hogy egy általa irányított párttal nem hajlandó koalícióra lépni. Egy nappal később az FPÖ elnöke válaszolta azt, hogy Nehammerből a "sértett választási vesztes" beszél.

A rendkívüli szópárbaj hátterében az államfő múlt heti döntése áll. Alexander Van der Bellen ugyanis nem volt hajlandó kormányalakítási megbízást adni a a parlamenti választásokat nagy fölénnyel megnyerő FPÖ elnökének, Herbert Kicklnek. Ehelyett a parlament pártok vezetőit bízta meg azzal, hogy egymással konzultálva ők maguk keressék a megoldást. Van der Bellen péntekig adott határidőt erre.

A konzultációk sorát Kickl és Nehammer párbeszéde nyitotta meg, az üzengetés közöttük azonban már egy nappal korábban megkezdődött. A Szabadságpárt elnöke ugyanis nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a győztes párt vezetőjeként határozott igényt tart a kormányalakításra, de jelezte azt is, hogy koalíciós partnerként csakis a Néppárt jöhet szóba. Egyben pedig felszólította a pártelnök-kancellárt, hogy változtassa meg ezzel kapcsolatos, korábban hangoztatott elutasító álláspontját.

A válasz már kettejük konzultációja után Karl Nehammer rendkívüli sajtótájékoztatója volt. Ennek során megerősítette, hogy a Kickl vezette Szabadságpárttal a Néppárt nem hajlandó partneri szerepet vállalni. Mindehhez hozzátette, hogy nem magával az FPÖ-vel, hanem Kickllel van a baja. Egy általa vezetett koalícióban a Néppárt nem hajlandó "másodhegedűs" szerepet vállalni. Indoklásul azt hozta fel, hogy nem osztja a Szabadságpárt szélsőjobboldali vezetőjének a demokráciáról vallott felfogását.

Nehammer üzenetére Herbert Kickl ugyancsak rendkívüli nyilatkozatban válaszolt, és a nyilvánosság elé tárta kettejük előző napi beszélgetésének részleteit is. A Szabadságpárt vezetője a kancellárt támadta, azzal vádolva őt, hogy egy "sértődött választási vesztes" beszél belőle. Azt ő rótta fel az ÖVP elnökének, hogy

nem Ausztria, hanem csakis saját, illetve pártja érdekeit tartja szem előtt.

Előző nap Kicklt vádolva Nehammer szinte szó szerint fogalmazott így.

A Szabadságpárt elnöke szerint a kancellár "elakadt a választási kampány retorikájában", egyidejűleg megerősítette azt a hét elején már hangoztatott álláspontját is, hogy a két párt között lehetséges a szakmai együttműködés, az csupán "akarat kérdése". Ő maga – mint fogalmazott – kezet nyújtott Nehammernek az együttműködés érdekében, a kancellár azonban semmi áron nem hajlandó erre.

A Szabadságpárt elnöke különösnek nevezte azt is, hogy Nehammer közvetlenül kettejük találkozója után szinte azonnal nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy a koalícióban nem kíván "alárendelt" szerepet vállalni. Kickl meggyőződését fejezte ki, hogy a kancellár már az előtt rendelkezett a nyilatkozattal, hogy az államfő unszolására tárgyalóasztalhoz ültek volna. Mindennek ellenére úgy vélekedett, hogy kettejük találkozója nem volt teljesen hiábavaló, segített abban, hogy tisztán lásson.

Tény az, hogy – mint hangsúlyozta – a választásokon az FPÖ nyert, az ÖVP pedig veszített. Ugyanakkor ismét szorgalmazta a két párt közötti tárgyalásokat, és bemutatta az ÖVP-vel való esetleges koalíció tervét is.

Kérdésre válaszolva a Der Standard szerint kijelentette, hogy az ÖVP és a szociáldemokrata SPÖ, valamint a kis parlamenti párt, a NEOS hármas koalíciója esetén ellenzékben folytatnák a munkát.

A rendkívüli konzultációk Karl Nehammer és az SPÖ-elnök, Andreas Babler tárgyalásaival folyatódtak, majd elvileg Herbert Kickl is találkozott volna a szociáldemokraták elnökével, de ezt az FPÖ-elnök kérésére – betegsége miatt – péntekre halasztották.